Nehezített pályán mozognak a sítáborok idén

GettyImages-1200147450
2021.12.04. 17:34
Bár a síszezon most nem marad el, nincs könnyű dolga a téli sportok kedvelőinek, különösen azoknak a pedagógusoknak, akik évről évre gyerekekkel együtt vágnak neki a hegyeknek. Idén minisztériumi engedély és védettségi igazolvány kell a kiutazáshoz, de az országonként eltérő és ráadásul folyamatosan változó szabályok követését csak kevesen vállalják, így a sítáborok egy jelentős része elmarad – tudta meg az Index az Iskolai Síoktatók Egyesületétől.

„Nagyon készültünk az idei síszezonra, de úgy tűnik, hogy a koronavírus ismét közbeszól” – jelentette ki az Indexnek Demeter Antal. Az Iskolai Síoktatók Egyesületének (ISE) ügyvezető alelnöke elmondta: járványmentes időszakban évente körülbelül 100-150 ezer gyerek vesz részt iskolai sítáborokban, de ez a szám idén jelentősen alacsonyabb lesz.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az operatív törzs döntése értelmében az iskoláknak az Emmi engedélyét kell kérni a külföldre tervezett csoportos utazásokhoz, a kérelmet az emberi erőforrások miniszterének címezve, a kozoktatas@emmi.gov.hu e-mail-címre kell benyújtani.

Ezek az utak csak akkor engedélyezhetők, ha az érintett tanulók rendelkeznek védettséggel, illetve az utazás igazoltan nem mondható le vagy nem halasztható el pénzügyi veszteség nélkül

– közölte korábban az Emmi.

Az ISE értesülései szerint a szigorú szabályok ellenére vannak olyan iskolák, amelyek kértek engedélyt, többségük pedig meg is kapta azt. Összességében ugyanakkor csak kevés pedagógus vállalkozik arra, hogy a járvány idején is megszervezzen egy egyébként is komoly felelősséggel járó külföldi utat. A sítáborok nagyobb része így síiskolákon és sportegyesületeken keresztül valósulhat meg.

Nem elég azonban a hazai szabályoknak megfelelni, a kinti elvárásoknak is eleget kell tenni. Sajnos úgy tűnik, hogy jelenleg minden olyan országban gondot okoz a járvány, ami síelés szempontjából szóba jöhet. Ausztriában, Szlovéniában és Szlovákiában is folyamatosan változnak a járványügyi előírások, a legtöbb helyen a pályákat leszámítva minden közös térben, így a felvonókon is maszkot kell viselni. Emellett ha a sportoláshoz nem is kérnek védettségi igazolványt, a szállodák általában elvárják azt

– mondta Demeter Antal, hozzátéve, hogy az árak egyébként lényegesen nem változtak, a síbérletek drágultak minimálisan, főként azokon a helyeken, ahol a pandémia ideje alatt fejlesztéseket végeztek.

A síparadicsomok azért is hoznak az idei szezonban szigorú óvintézkedéseket, mert ha visszaemlékszünk, 2020 márciusában épp Tirol volt a koronavírus-járvány egyik európai kiindulópontja. A szakértők akkor úgy nyilatkoztak, hogy az osztrák tartományban túl későn vezettek be óvintézkedéseket, noha azóta szinte biztosan tudjuk, hogy a járvány valamilyen formában mindenképpen utat tört volna magának.

Sokat romlott a gyerekek egészségügyi állapota

Az ISE ügyvezető alelnöke szerint a gyerekeknek nagy szükségük lenne a sítáborokhoz hasonló sportprogramokra, a digitális oktatás ideje alatt ugyanis sokak állóképessége jelentősen visszaesett.

Főként az általános iskolások körében mutatkozik meg a hagyományos testnevelési órák elmaradása, nehezebben bírják a terhelést, hamar elfáradnak. A mozgás mellett a társaságra, a közös élményekre is nagy szüksége lenne a diákoknak, a hosszan tartó bezártság miatt a mentális egészségük még mindig nem a régi

– mondta Demeter Antal, aki bízik abban, hogy ha külföldre nem is, de a magyar síterepekre – Mátraszentistvánra és Eplénybe – minél több gyerek ellátogathat iskolai szervezésben.

(Borítókép: Annette Riedl / picture alliance / Getty Images)