Ilyen tünetek jelentkezhetnek a gyermekeknél az oltás után

2021-11-09T005818Z 120882041 RC2KQQ99RZH5 RTRMADP 3 HEALTH-CORON
2021.12.04. 12:35

Napokon belül kezdődhet az 5–11 évesek oltási regisztrációja, és azt reméljük, hogy az első vakcinákat is hamarosan beadhatjuk – mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.

A Magyar Nemzetnek adott interjúban hangsúlyozta, a védőoltások felvételével a gyermekek akut betegségeinek súlyos lefolyása, a long-Covid-szindróma és a sokszervi gyulladás kialakulása is megelőzhető; emellett a kicsik beoltásával a karanténnal járó sok-sok pszichés mellékhatás, illetve a sokszor tapasztalt elhízás is elkerülhető.

Az egyesület elnöke emellett elmondta, hogy a Pfizer vakcinája biztonságos, komolyabb oltási reakcióktól pedig a gyermekek esetében sem kell tartani.

A háziorvosok már készülnek az 5–11 éves gyermekek oltására. Az előzetesen jelentkezők számát a háziorvosoknak keddig kell összegyűjteni, a határidő betartása pedig azért fontos, mert a beérkező oltásokat az előzetes igényfelmérés alapján fogják szétosztani. Az oltás első napjaiban csak azoknak a gyermekeknek tudnak oltóanyagot biztosítani, akiknek a szülei december 7-ig igényelték azt. Az oltás napján a gyermek tajkártyáját, egy a személyazonosságát igazoló dokumentumot, a szülői hozzájáruló nyilatkozatot, valamint az esetleges betegségekről szóló nyilatkozatot kell magukkal vinni

– mondta Havasi Katalin, miután a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő bejelentette: a kórházi oltópontok mellett a házi gyermekorvosi és a vegyes praxisokban is beadhatják a gyermekek immunizálására alkalmas Pfizer-vakcinát.

Nem okoz súlyos oltási reakciót

Az egyesület elnöke kitért arra is, hogy nem kell komolyabb oltási reakcióktól tartani, hiszen a külföldi tapasztalatok szerint az oltási reakciók teljesen megegyeznek az idősebb gyerekek, illetve a felnőttek esetében tapasztalható mellékhatásokkal.

Esetükben is egy kis izomfájdalom, bőrpír vagy duzzanat jelentkezik az oltás helyén, ugyanakkor ezek a tünetek egy-két napon belül elmúlnak. Ráadásul a felnőttekhez képest a gyermekeknél ritkábban és sokkal kevesebb mellékhatás jelentkezik, súlyos oltási reakciót pedig – mint például a szívizomgyulladást vagy anafilaxiás reakciót – abszolút nem tapasztaltak

– mondta a lapnak a HGYE elnöke. Arra kérdésre, hogy van-e annak kizáró oka, hogy valaki ne kaphasson oltást a korosztályból, elmondta: azoknak a gyermekeknek, akiknek esetleg korábban súlyos allergiás reakciójuk volt, intézményi háttérrel javasolt az oltás felvétele.

Szintén az orvos kezében van a döntés az oltás időpontjáról akkor is, ha az oltásra váró immunrendszert gyengítő kezelést kap. Akut lázas betegség esetén pedig meg kell várni, ameddig a gyermek meggyógyul

– tette hozzá Havasi Katalin.

Mint megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök november 26-án jelentette be, hogy december 20-án megérkezik az a 130 ezer adagot tartalmazó első vakcinaszállítmány, amellyel megkezdődhet a gyermekek oltása idehaza. 

Most jutott el oda a világ, hogy azt meri mondani legalább egy nagy gyógyszergyártó cég tudományosan igazolt eredmények alapján, hogy ajánlja a szülőknek, ajánlja a felnőtteknek, hogy oltsák be a gyermekeiket öt és tizenkét év közötti korban is. Mi szereztünk kétmillió vakcinát. Az első szállítmány december 20. környékén fog megérkezni, 130 ezer adag lesz, és utána folyamatosan fogják majd szállítani számunkra a gyerekek számára elérhető vakcinát

– mondta a miniszterelnök. Néhány nappal később, december 1-jén a német szövetségi egészségügyi miniszter közölte: a tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5–11 éves korosztálynak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid–19) ellen kifejlesztett védőoltást. Az Európai Gyógyszerügynökség november 25-én engedélyezte az 5 és 11 év közötti gyerekek oltását a Pfizer-vakcinával. Bécs Város Külképviseleti Irodája pedig a mai napon tudatta: az osztrák fővárosban már elkezdték oltani az alsós tanulókat, a korosztályból már 17 800 gyermek kapott vakcinát.

(Borítókép: Jonathan Cherry / Reuters)