Vadai Ágnes: Péterfalvi Attila fedezi a kormányt a Pegasus-botrányban

D NOE20210601022
2021.12.03. 17:09
A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke vagy nyaral, vagy széttárja a kezét, amikor „a Fidesz ellenzékieket figyeltet meg”.

Mint az Indexen megírtuk, Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a hvg.hu-nak azt mondta: le lehet zárni a vizsgálatokat a Pegasus-ügyben, már csak az Amnesty Internationalre várnak, amely azonban nem működik velük együtt, nem adták át azt a telefonszámlistát, amelyben felsorolták azokat, akiket lehallgathattak a Pegasus izraeli kémszoftverrel. Az Amnesty International Magyarország szerint ilyen listát nem adhatnak, mert nincs is náluk.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese pénteki online sajtótájékoztatóján arról beszélt: pártja szerint a Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság hónapok óta „leplezi” a kormányt a lehallgatási botrányban. A párt közleményében ezt úgy pontosították, hogy „fedezi”.

A DK-s politikus szerint Péterfalvi Attila egész nyáron nem tett semmit az ügyben, ősszel pedig hiába ígértek be végül egy vizsgálatot, továbbra sem zárták le, és a NAIH elnöke most egy civil szervezetre mutogat.

Vadai Ágnes azt is mondta: így működik „a fideszes pártállam”, ha a Fidesz „ellenzékieket figyeltet meg pártpolitikai okból”, akkor az illetékes hatóság elnöke vagy nyaral, vagy széttárja a kezét.

A Demokratikus Koalíció szerint a 2022-es kormányváltás után, amikor a Pegasus-ügy felelősei bíróság elé állnak majd, köztük kell lennie Péterfalvi Attilának is, aki az adatvédelmi hatóság vezetőjeként „asszisztál a rendszerváltás utáni Magyarország legsúlyosabb lehallgatási botrányához”.

(Borítókép: Vadai Ágnes 2021. június 1-jén. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)