Újabb gazdaságban mutatták ki a madárinfluenzát Magyarországon

2021.12.02. 11:06

Madárinfluenza-vírust mutattak ki egy csaknem ötezer egyedet számláló tenyészpulyka-állományban a Békés megyei Kondoroson. A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében azonnal megkezdték a telep felszámolását – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A madárinfluenza-vírus H5N1 altípusát kedden azonosították a kondorosi telepen, ahol a madarak megemelkedett elhullására lettek figyelmesek a dolgozók. Szerdán a debreceni Vekeri-tónál egy elhullott bütykös hattyú teteméből ugyancsak a madárinfluenza H5N1 altípusát mutatták ki – számolt be az MTI.

A fertőzések miatt a Nébih ismét felhívta a figyelmet a járványügyi előírások, elsősorban a házi szárnyasok zártan tartására vonatkozó kötelezettség betartására. A zárt épületben tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval. A takarmányt is zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni az állatokat. Az almozásra használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől.

A Nébih idén november 12-én jelentette, hogy egy elhullottan talált vadon élő madárból, egy nagy lilikből Baranya megyében kimutatták a madárinfluenza vírusát. November 17-én két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál igazolták a vírus jelenlétét. November 22-én Csongrád-Csanád és Békés megyében is megjelent a vírus. Később Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban is intézkedni kellett. December 1-jén madárinfluenza miatt fel kellett számolni a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum madárparkjának teljes állományát, ahol 380, különböző fajhoz tartozó vadmadarat tartottak.