Horváth Csaba szerint a zuglóiaknak tetszik az új városközpontprojekt

D MTZ20131001030
2021.12.02. 17:10

A zuglóiak 64 százaléka szükségesnek tartja, hogy Zuglónak legyen egy új, méltó városközpontja a Bosnyák téren – legalábbis ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a XIV. kerület önkormányzatának megbízásából készített egy közvélemény-kutató. 

November közepén mutatta be a képviselőknek, majd a lakosságnak is Zugló önkormányzata Horváth Csaba polgármester vezetésével a Bosnyák térre tervezett új Városközpont koncepcióját. 

a piac, a szakrendelő és az önkormányzat egy létesítményben kapna helyet, ezenkívül mélygarázst, közösségi teret és zöldfelületeket alakítanának ki. Az önkormányzati fejlesztés szomszédságában magánberuházásban lakó- és irodaházak épülnek majd.

A két beruházás egymástól függetlenül valósulna meg, de egységet alkotna. Egy kutatásban most azt mérték fel, mit szólnak a kerület lakói.

A megkérdezett zuglóiak döntő többsége, 91 százaléka hallott már arról, hogy az önkormányzat megújítaná a Bosnyák téri piacot, több mint négyötödük – 82 százalék – pedig azzal is egyetért, hogy a piac az eredeti értékeinek megőrzése mellett megújításra szorul, közölte az MSZP közleményében.

A Bosnyák térre tervezett új városközpontról, az önkormányzati és a mögötte magánprojektként megvalósuló fejlesztésekről múlt héten Zugló Önkormányzata lakossági fórumot is tartott,

amelyen közel százötvenen vettek részt. Várnai László, a Civilzugló Egyesület önkormányzati képviselője már akkor kifogásolta, hogy a magánberuházó Bayer Construct által prezentált látványterv szerint az átfogó ingatlanfejlesztés keretében (amelyet a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősített) akár tizenhárom emeletes épületet is felhúzhatnak a kerület központjában.

A civilek képviselője szerint a polgármester az alapkoncepcióról nem, csak a tényként kezelt fejlesztés részleteiről enged vitát, holott jó lenne tudni – és ezek ismeretében dönteni –, hogy a helyiek milyen funkciókat szeretnének az új városközpontban, pontosan hová telepítenék, mekkora és milyen kockázatú hitel felvételére lesz ehhez szükség, illetve hogy hogyan állna össze a végleges finanszírozási terv. 

Az alsó hangon is tizenötmilliárd forintos közberuházás Várnai szerint indokolttá tenné, hogy a döntést helyi ügydöntő népszavazás előzze meg, Horváth Csaba polgármester azonban mereven elzárkózik ez elől. A Bayer Construct gigantikus magánberuházásáról is megvan a véleménye; szerinte elfogadhatatlan, hogy a már amúgy is túlépített környéken az állam egy magánbefektető profitmaximalizálása érdekében felül akarja írni az önkormányzatiságot, amikor a fejlesztést kivonja a helyi építési szabályozás előírásai alól.

(Borítókép: A Bosnyák tér és a BKV zuglói villamoskocsiszíne 2013. október 1-jén. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)