Halálos lakástűz történt a VI. kerületben

2021.11.28. 11:59

Halálos lakástűz volt Budapesten vasárnap délelőtt – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben azt írták, advent első vasárnapján ez már a második halálos tűzeset. Korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolcán halt meg egy ember egy kigyulladt ingatlanban.

A fővárosban a VI. kerületi Nagymező utca egyik háromemeletes társasházához riasztották a tűzoltókat. Egy harminc négyzetméteres földszinti lakás gyulladt ki, amelyben tíz négyzetméteren berendezési tárgyak égtek.

A tűzoltók az oltás közben egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A lépcsőházból öt embert kísértek ki a tűzoltók. A tűz keletkezési okát és körülményeit vizsgálják.

Figyelmeztettek: a legtöbb tűzeset nyílt láng használatára, elektromos hibára, fűtési rendellenességre, főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza, pedig ezen tűzesetek mindegyike megelőzhető lenne füstérzékelővel és egy kis odafigyeléssel.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport