Kásler Miklós megmutatta, melyik vakcinát érdemes felvenni harmadiknak

2021.11.25. 19:22

Kásler Miklós közzétette az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) harmadik oltással kapcsolatos eljárásrendjét.

Akik első és második oltásnak az AstraZeneca vagy a Janssen oltóanyagát kapták, azoknak mRNS-vakcinát, illetve Sinopharmot, míg a Pfizer- vagy Moderna-vakcinával oltottaknak vektorvakcinát és a Sinopharmot tanácsoljuk emlékeztető oltásnak

– írta közösségi oldalán az emberi erőforrások minisztere. Hozzátette, hogy a Sinopharmmal oltottak esetében mind a vektorvakcinák, mind az mRNS-alapú vakcinák alkalmazhatók.

Azok, akik első és második oltásnak Szputnyikot kaptak, azoknak mRNS-vakcinát, illetve a Sinopharmot ajánljuk

– tette hozzá Kásler Miklós. Mint írta, csak ellenjavallat esetén alkalmazható homológ, vagyis az első két oltással azonos oltóanyag is.

Eközben elkészült egy tanulmány, amely vakcinatípusra lebontva megmutatja, mennyire védenek a megfertőződés és a halálozás ellen a Magyarországon használt oltóanyagok. A Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter megbízásából induló HUN-VE- (Hungarian Vaccine Effectiveness, Magyar oltóanyag-hatékonyság) kutatás az év első felének járványügyi és oltási adatait elemezte, tehát még a járvány negyedik hulláma előtt, idén január és június közötti járványadatok alapján készült. A tanulmányról részletesen az Indexen is olvashat.