Gyurcsány Ferencnek nem tetszett Orbán Viktor beszéde, de az Index címlapja sem

PAP 3423
2021.10.24. 11:58

Sem a kormányfő, sem az államfő nem szólt az ország polgáraihoz a nemzeti ünnepen. Ezt kifogásolta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki szerint

nem tartottak érdemesnek bennünket arra. Nem volt mondanivalójuk. Nem fontos. A haza nem fontos. Talán soha nem volt az.

A szombati Békemenetet civilnek hazudott pártrendezvénynek minősítette, ahol a miniszterelnök csak azokhoz szólt, akik elfogadják, támogatják, csodálják őt.

Orbán Viktor nevét le nem írva úgy fogalmazott:

Pártállam van a fejében, ösztöneiben. Meg aztán lassan körülöttünk.

Szerinte meztelen a párthatalom, ezt azonban a nemzetre hivatkozással álcázzák. A jelenlegi kormányfő a DK elnöke szerint véglegesen párttitkár lett.

Gyurcsány Ferencnek lapunk szombati címoldala sem tetszett. Úgy látja: Nagy Imre életáldozata helyébe Révész Máriusz fejsérülése lépett, a Corvin közi ellenállók képe helyett egy kiállított tankot 15 évvel ezelőtt elindító és azzal randalírozó nyugdíjas alakja ugrik fel az ünnep reggelén az egyik vezető hírportálon.

Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek

– üzente szerkesztőségünknek Jézus szavaival.

A 2006. október 23-i események idején a miniszterelnöki pozíciót betöltő politikus (burkolt önkritikaként is értelmezhető módon) arról is írt, hogy 15 évvel ezelőtt a pesti utcán találkozott a jogos állampolgári felháborodás, az önmagáért való erőszak és a szervezett államcsíny kísérlete. A nemes lázadás, a törvénytelen és a törvényes erőszak.

2021. október 23. eseményeit így foglalta össze: 1956 ismét elbukott.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Papajcsik Péter / Index)