Nem jutott messzire, egy óra alatt elfogták a karóratolvajt

2021.10.24. 11:03

Csak egy óra kellett hozzá, hogy a rendőrök elfogják azt a férfit, aki csütörtökön este tíz óra körül betörte egy pásztói ékszerüzlet kirakatát, majd ellopott három nagy értékű karórát – közölte a rendőrség.

Csütörtökön 21 óra 45 perckor egy pásztói ékszerüzlet tulajdonosa tett bejelentést, hogy az üzletéből valaki több karórát ellopott. Az egyenruhások a hívás után egy órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, 30 éves helyi lakost.

A nyomozók megállapították, hogy a férfi este fél 10 körül az ékszerüzlet kirakatát könyökkel betörte, az ablaküvegen keresztül benyúlt, és a kirakatból három nagy értékű karórát ellopott 212 ezer forint összértékben. A tolvaj ezek után a helyszínről otthonába távozott, ahol a rendőrök megtalálták, és lefoglalták az eltulajdonított értékeket.

Az egyenruhások a pásztói lakost a rendőrkapitányságra előállították, lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.