Döntött a strasbourgi bíróság, jogellenesen tiltották meg az Orbán Viktor háza elé szervezett tüntetést

2021.10.21. 17:20

Törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg a devizahitel-károsultak Orbán Viktor háza elé szervezett demonstrációját a rendőrség – olvasható a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményében, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntésére hivatkozik.

A jogvédő szervezet emlékeztetett arra, hogy 2014 végén több budapesti helyszínen szerettek volna tüntetni a devizahitel-károsultak, azonban a rendőrség több helyen, köztük Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt megtiltotta a gyülekezést, annak ellenére hogy a szervezők vállalták volna, hogy a rendőrségi kérésnek megfelelően tíz percre rövidítik a tüntetés időtartamát, autóval pedig nem hajtottak volna be az utcába.

A TASZ azt követően fordult az EJEB-hez, hogy a hazai bíróság helybenhagyta a rendőrségi tiltást, és az Alkotmánybíróság is elutasította az emiatt tett panaszt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban csütörtökön úgy ítélte meg, hogy az állam megsértette a TASZ ügyfelének gyülekezési szabadságát, a tiltás tehát jogellenes volt.

A rendőrségi tiltást annak idején azzal indokolták, hogy a lakóövezetben megtartott tüntetés sértené a környéken lakók családi és magánélethez fűződő jogát azáltal, hogy a gyülekezők beláthatnak a kertekbe, és a lakóknak nincs módjuk kitérni a rendezvényen elhangzó közlések elől, sértené a szabad mozgáshoz való jogot azzal, hogy a munkából és iskolából hazaérkező lakóknak kerülőutat kellene igénybe venniük, továbbá hogy a gyülekezés félelmet kelthet a környékbeli iskolába járó gyerekekben, illetve hogy a miniszterelnök utcájában a Terrorelhárítási Központ személy- és létesítménybiztonsági intézkedést rendelt el.

Az EJEB megállapítása szerint azonban az eseménykor hatályos magyar gyülekezési törvényben a fenti indokok között egyik sem szerepelt, mint olyan, amire hivatkozva meg lehet tiltani tüntetést. Bár az indokok nem lényegtelenek, azt a gyűlés megtartása közben kellene megítélnie a rendőrségnek, nem pedig előtte – teszik hozzá.