Kicsapta a biztosítékot a Zamárdiba tervezett nagyvárosi lakóövezet

Képernyőfotó 2021-10-18 - 20.34.01.png
2021.10.19. 15:24
Civil ellenállásba ütközött a Balaton déli partjára tervezett nagyváros; tegnapi írásunk után több felháborodott olvasói levelet kaptunk. A történet elemi erejű tiltakozással folytatódik, és könnyen lehet, hogy hamarosan le is zárul, mivel az építésügyért felelős Miniszterelnökség sem támogatja a terveket.

Ahogy korábban megírtuk, a Balaton déli partján, a Tihanyi-félszigettel szemben nagyvárosi övezetté nyilvánítanának egy üdülőövezeti területet. A Zamárdi és Szántód között fekvő térségben, közvetlenül a Brettyó-láp szomszédságában többek közt nyolc hétemeletes lakóházat, két négyemeletes épületet, valamint további társasházakat és egy 72 szobás, négycsillagos szállodát terveznek építeni.

Egy építészmérnök olvasónk írásunkra reflektálva – amelyhez az információkat a tervezett beruházás hivatalos dokumentációjából vettük át – közölte, hogy azok a hétemeletes épületek valójában nyolcemeletesek, a kilencedik szint az odabiggyesztett rézsű mögött húzódó földszinti garázs, amelyet „pinceszintnek hazudik a terv”, hiszen nyilván a mocsárban nem lenne gazdaságos terepszint alatt építkezni. 

Egy másik olvasónk pedig mindössze ennyit írt:

Ez már a vég! Borzalom! Szégyellhetik magukat, akik ebben részt vesznek!

Beindult a tiltakozás

A tájrombolás ötletét egy helyi civil csoport úgy kommentálta: a léptékét vesztett, megalomán falanszterlakótelep-förmedvény megépítését már csak egy lakossági tiltakozó akció állíthatja meg.

Amire nem is kellett sokáig várni, hiszen 

kedden a Zamárdi Civil Összefogás online petíciót indított, amelyet a település polgármesterének és főépítészének címzett. 

Azt írják, azért fontos a tiltakozás, mert Zamárdi kedves kisváros, kertes családi házas, üdülőházas, hangulatos Balaton-parti zöldövezetjelleggel. Lakói, az üdülők tulajdonosai és a nyaralni érkezők is ilyennek szeretik. Ebbe a környezetbe terveznek beépíteni egy óriási lakótelep méretű komplexumot, amely hegyként magasodna a parti ingatlanok és a természetvédelmi terület fölé, gigantikus tájsebet ejtve, bármilyen irányból szemlélve, mind a déli part lankáiról, mind a mellette lévő üdülőterületről, mind Tihanyból és az északi partról. 

Méretét jól érzékelteti, hogy Zamárdiban és a szomszédos Szántódon a meglévő néhány nagyobb épület közül a legmagasabb is csak háromszintes, itt pedig egy több mint tízhektáros területen sorakoznának sűrű beépítéssel a toronyházak, összesen tizenkilenc. 

Ezzel Zamárdi végleg elveszítené kisvárosi báját.

Az ide tervezett 756 új lakás és 72 hotelszoba minimum 2200 új lakó megjelenését jelenti – ez a szám megegyezik Zamárdi jelenlegi állandó lakosságszámával –, ami a település közműhálózatára, úthálózatára, forgalmára és levegőjére egyaránt óriási többletterhet jelentene.

A komplexum nem mellékesen közvetlenül a Brettyó nevű, Natura 2000 besorolású dél-balatoni berkek kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területe mellett épülne. A Brettyónak kiemelt jelentősége van a Balaton vízminőség-védelmében is, területén számos védett madár és gerinces állat, rovar él. A beépítendő terület jelenleg fás, sűrű növényzettel benőtt terület. Az építkezés több száz fa kivágásával járna.

Zamárdi csak egy a sok közül

„A zamárdi beruházás ráadásul csak egy a számos Balaton-menti építkezés közül, bár azok közül talán a leggigantikusabb” – fogalmaz a Zamárdi Civil Összefogás közleménye, amelyre jól rímel egy, az Indexhez érkezett olvasói levél tartalma, amelyből érdemes idézni néhány indulatos gondolatot:

  • A tévesen tervezett nyomvonalú M7 autópálya Kőröshegyi völgyhídja 15 éve csúfítja a tihanyi apátságra nyíló tájképet.
  • Balatonlelle felső és Balatonlelle között éppen most épül be az egész part betonkolosszusokkal.
  • A Balaton első SZOT-üdülőjének helyén, szintén Balatonlelle felső és Balatonlelle között egy jachtklub tarolt le minden zöldterületet.
  • Fonyód alatt tömegével nő a vízparton a betondzsungel.

Elemi felháborodás

A fentebb említett civil kezdeményezésű petíciót egy nap alatt ötezren írták alá. A felháborodás mértékét jól tükrözi két indoklás a tiltakozás okáról:

Nem tűrhetem szó nélkül, hogy kapzsi idióták elvegyék tőlem a hazámat, és tönkretegyék természeti értékeit. Ki…ttul elegem van! – Miklós B.

Alkalmatlan a terület és a partszakasz ennyi ember fogadására, elég csak a szennyvízre gondolni. Valaki egy kicsit túl nagyot álmodott, megalomán idióták. – Antal I.

Az Index szavazása tizenötezer aláírásnál tart. A Balaton országos természeti érték, ezért minden ottani, hasonló nagyságrendű beruházás esetében érdemes figyelembe venni a szélesebb közvélemény hangját, ám most a helyi lakosok és a nyaralótulajdonosok hivatalosan is megfogalmazhatják észrevételeiket Zamárdi főépítészénél.

A Miniszterelnökség beinthet a projektnek

Witzmann Mihály országgyűlési képviselő megkereste Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a tervezett ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban – írja az Infostart.hu

Gulyás egyetértett a hozzá forduló képviselővel abban, hogy a kisvárosba tervezett tizenkilenc társasház és a szálloda aránytalanul nagy beruházás, nem illeszkedik a település képébe, az építkezéssel elveszne Zamárdi Balaton-parti hangulata, és a tihanyi védett tájkép is sérülne. Az építésügyért felelős Miniszterelnökségen, illetve a kormányhivatalban a beruházással kapcsolatosan semmilyen engedélyezési eljárás nincs folyamatban.

„A sajtóban megjelent látványtervek alapján a Miniszterelnökség nem támogatja a beruházást, kizárt, hogy ezek a tervek építési engedélyt kapjanak” – írta a Miniszterelnökség.

(Borítókép: Látványterv. Fotó: Skicc-Art Építésziroda Kft.)