„Normális ez a csávó???” – Budai Gyula nagyon kiakadt Márki-Zay Péterre

2021.10.18. 15:50

Ezúttal sem rejtette véka alá indulatait a fideszes parlamenti képviselőBudai Gyula, aki Márki-Zay Péter előválasztási győzelmét kommentálta a Facebookon.

Márki-Zay Péternek tényleg elgurult a gyógyszere! 

Márki-Zay szeretné megölelni a zsidókat, a fogyatékkal élőket és a fideszeseket!

 – kezdte értetlenkedését a kormánypárti politikus, akit az is felzaklatott, hogy azokat a fideszeseket ölelgetné, akik közül sokan szerinte melegek. Mint fogalmazott:

Azokat a fideszeseket ölelgetné, akiknek a fele MZP szerint meleg!!

Normális ez a csávó???

Egyik nap melegek vagyunk, majd másnap meg már ölelgetnél!

 – adott hangot döbbenetének a fideszes politikus.

Budai Gyula ezt követően afelől érdeklődött, „mi a helyzet” Márki-Zay Péter szerint a romákkal és a határon túli magyarokkal, akik szerinte kimaradtak a „nagy ölelésből”, bár az nem derült ki, hogy itt pontosan mire gondolt, hiszen a hódmezővásárhelyi polgármester már mindkét társadalmi csoporttal kapcsolatos kérdések esetében kifejtette álláspontját. A romák esetében például fontosnak érezte szélesebb képviseletüket a parlamentben, ugyanis a közös listára három befutó helyre cigány származású politikus indítását szeretné. A határon túli magyarok ügyét állítása szerint szívén viseli, a Dobrev Klárával szemben vívott vitában pedig úgy vélekedett, nekik is saját képviseletük kellene legyen a magyar országgyűlésben, s rájuk szavazhassanak.

Budai Gyula mindenesetre ennek ellenére valamiért arra a következtetésre jutott Márki-Zaynak címezve, hogy a romák és a határon túli magyarok

nem kellenek a Gyurcsány féle összefogásnak, vagy esetleg van egy listád, hogy ki a jó és ki a rossz ember??

„Te tényleg egy futóbolond vagy, abból is a legszánalmasabb!” – summázott a kormánypárti országgyűlési képviselő, a Bajnai-kormány korábbi pénzügyminisztere, Oszkó Péter korábbi kirohanásával egyetértve.