Bayer Zsolt szerint nem is a fideszes kormánytagok melegek, hanem Márki-Zay Péter

2021.10.18. 20:28

Ezúttal sem sikerült önmérsékletet tanúsítania Bayer Zsoltnak, amikor is a kormánypárti Hír TV-n futó műsorában az ellenzék frissen megválasztott miniszterelnök-jelöltjének egy Juhász Péter interjújában elhangzott mondatát vette górcső alá, nevezetesen a hódmezővásárhelyi polgármester állítását, miszerint a fél kormány meleg.

Egy dolgot szögezzünk le. Ez az alak ez tényleg egy rothadt lelkű gátlástalan szemétláda. Ez ugye, ez az alapmondatunk. Aki ilyen kijelentéseket mer tenni, az egy rothadt lelkű gátlástalan szemétláda, egy aljas görény. Ez a Márki-Zay

 – hangzott a higgadtsággal nem vádolható kijelentés. Ezt követően nekiállt egyesével számba venni a kormánytagokat „a logika talaján”, amiből rögtön kivette Orbán Viktort, mert nem feltételezte, hogy róla beszélt, valamint a három női kormánytagot – Varga Juditot, Mager Andreát és Novák Katalint – mivel ebben az esetben szerinte őket leszbikusnak nevezte volna a hódmezővásárhelyi polgármester. A maradék tizenegy kormánytaggal kapcsolatban az alábbi érvek hangzottak el:

  • Semjén Zsolt 1977 óta a barátja, 1979-ben közös osztálytársukkal jött össze, aki azóta a felesége, van nekik sok-sok gyerekük. Hetente összejárnak, szerinte eddig nem adta jelét, hogy meleg lenne.
  • Pintér Sándor esetében az volt az érv, hogy ha a belügyminiszter meleg, akkor ő is az.
  • Varga Mihály állítása szerint boldog házasságban él, „karcagi, kunsági, normális, tisztességes, böcsületes parasztgyerek”.
  • Benkő Tibor szerinte azért nem meleg, mert „na, most így maguk elé képzelik. Ugye... Na, nem részletezném tovább.”
  • Gulyás Gergelyről Bayer Zsolt azt mondta, évek óta ismeri, és ismeri a barátnőjét is, aki nő.
  • Kásler Miklós esetében megismételte, amit Pintér Sándorról mondott: ha a miniszter meleg, akkor ő is az.
  • Nagy István agrárminisztert állítása szerint szintén régóta ismeri, felesége és gyerekei vannak.
  • Palkovics Lászlónak hasonlóképp felesége, gyereke van, így nem lehet meleg – mondta.
  • Rogán Antalról azt mondta, „sok mindennel megvádolták” már, de a volt felesége és a mostani is nő. „Ha a Rogán meleg, akkor valami iszonyú ügyesen csinálja”.
  • Süli János Bayer Zsolt szerint azért nem meleg, mert „na, hát ő pont úgy néz ki, igen”.
  • Szijjártó Péterről nem mondott semmit.

Mindebből a publicista arra a konklúzióra jutott, hogy ha Márki-Zay Péter csak úgy „bemond” dolgokat, akkor

én nyugodtan megkockáztatom, hogy itt és most bejelentsem önöknek, hogy Márki-Zay Péter meleg, azt is tudom, hogy ki a fiúja, a hódmezővásárhelyi lengőtekebajnok.

Az okfejtés 8:08-tól kezdődik a videóban.