Negyedszer is beoltottak Covid ellen egy magyar fiatalt

GettyImages-1297932321
2021.10.16. 13:48
Miután az orosz vakcinát nem engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség, egy Franciaországban élő magyar srác se dolgozni, se szórakozni nem tudott az országban. Bár a 23 éves Gergő mindent megtett, hogy védettségi igazolványt szerezzen, egy helyi oltóközpontban azt mondták neki, hogy nincs mese, elölről kell kezdeni. Így történt, hogy a már tavasszal két Szputnyikkal beoltott fiatal végül két Pfizert is kapott. Lapunknak elmesélte a kálváriáját.

Ahogy azzal már többször foglalkoztunk, a keleti vakcinával oltottak továbbra is keresik a kiskapukat, miként utazhatnánk olyan szabadon és könnyedén, mint a nyugati vakcinával oltottak. A jelenség hátterében az áll, hogy számos ország csak az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinával oltott állampolgárokat engedi be, vagyis azoktól, akik Szputnyikot vagy Sinopharmot kaptak, a legtöbb helyen továbbra is tesztet kérnek.

A harmadik oltás lehetőségével viszont felcsillant a remény, hogy az utazás számukra is könnyebbé válhat, de hiába. Zöld utat ugyanis csak azok kaphatnak, akik két nyugati vakcinát kaptak, vagyis még egy negyedik oltást is be kellene adatni a szabad mozgáshoz. Pontosan ezt tette egy Franciaországban élő magyar srác, aki a napokban kapta meg két Szputnyik és egy Pfizer után a negyedik, szintén mRNS típusú oltását.

Hosszú út vezetett idáig

Ahogy a külföldön tanulók és dolgozók életét úgy általában, a 23 éves Gergő életét sem könnyítette meg a Covid az elmúlt másfél évben. A digitális oktatás miatt több alkalommal is hazatért, hogy itthonról követhesse online az óráit, de miután állást kapott egy dél-franciaországi múzeumban, elhatározta, hogy visszamegy.

2021. május 19-én nyitottak újra a kulturális intézmények. Szerencsére ezt már előre tudtam, így március, április környékén naivan azt gondoltam, hogy biztosan egyszerűbb és jobb lenne, ha már védetten térnék vissza. Próbáltam gyorsan oltáshoz jutni úgy, hogy mindkét dózist megkaphassam még a május 16-i indulásom előtt. Akkoriban a Szputnyik vakcina volt csak elérhető bizonyos okok miatt, de gondoltam jó lesz az, elvégre az is oltás. Csakhogy úgy tűnik, nem mindenki szerint

– kezdte lapunknak az egyébként budapesti születésű fiatal, aki a tervei szerint vissza is tért Franciaországba, és egész nyáron gondtalanul dolgozott.

Augusztus végén azonban új szabályt vezettek be: a múzeumok látogatói mellett az ott dolgozóknak is kötelezően fel kellett mutatni a helyi védettségi igazolványt, és miután Gergő ekkor már tudta, hogy Franciaország nem ismeri el az oroszt vakcinát, sejtette, hogy ebből még gondja lehet. Így is lett, ettől fogva csak a pénztáros jóindulatán múlt, hogy beengedik-e például egy moziba, de ami még nagyobb gond, hogy a munkahelyén is nehéz helyzetbe került az új szabályok miatt. Azt mondták neki, hogy ha nem lesz érvényes oltása, akkor hazaküldik.

Ekkor jött az ötlet, hogy csináltat egy tesztet, mely bizonyítja, hogy a két Szputnyik után is van elég ellenanyag a szervezetében, vagyis védett. Abban bízott, hogy így talán kaphat egy „kivételes védettségi igazolványt”. A teszt el is készült, kimutatták, hogy igencsak magas antitest számmal rendelkezik, de amikor kérvényezni szerette volna a védettségi igazolványt, kiderült, hogy azt mégis csak azoknak lehet, akik az uniós hatóság által elfogadott vakcinával vannak beoltva.

Utolsó lehetőségként végül elmentem egy oltóközpontba, hátha tudnak rajtam segíteni. Egy ott dolgozó férfi azt mondta, hogy nincs más lehetőségem, elölről kell kezdenem, és újra be kell magam oltatni. Közben azon gondolkodtam, hogyan lehet azt mondani, hogy kezdjem elölről, a nulláról, miközben világos, és papírom is van arról, hogy már kaptam két orosz vakcinát, és ellenanyagom is van? Ugyanakkor eljutottam arra a pontra, hogy még aznap megkaptam az első adag Pfizert, 21 nappal később, vagyis pár nappal ezelőtt pedig a másodikat is. Lehet, hogy én vagyok a legvédettebb ember Európában?

– tette fel a kérdést Gergő.

Mesélt arról is, hogy ahogy hazánkban, úgy Franciaországban is sokan lázadnak a (nemzeti) védettségi igazolvány ellen arra hivatkozva, hogy diszkriminatív.

„Szerintem az az igazán diszkriminatív, ami velem, és sok más Szputnyikkal beoltott állampolgárral történik a világban. Felvettem mindkét oltást, papírom is van arról, hogy védett vagyok, mégis hónapok óta azért kell harcolnom, hogy dolgozhassak, moziba mehessek” – mondta az egyetemista, akit ugyan a negyedik oltás jobban leterített, mint a három korábbi, összességében komolyabb oltási reakciót nem tapasztalt. A napokban már a védettségi igazolványát is megkapta, így az akadályok elhárultak.

Egyáltalán nem biztos, hogy Gergő a legvédettebb Európában

Falus András immunológus szerint nincs arra vonatkozóan kutatás, hogy miképp viselkedik két Szputnyik után két Pfizer, hiszen még a harmadik oltásra vonatkozó vizsgálatok is gyerekcipőben járnak.

„Sajnálatos, hogy az orosz vakcina hiányos dokumentációja miatt az állampolgároknak kell kiskapukat keresni ahhoz, hogy joguk legyen ahhoz, amihez például a Pfizerrel oltottaknak van. A Szputnyik hatékonyság szempontjából igenis jó vakcina, Gergő esetében is bizonyított, megfelelő mennyiségű ellenanyagot termelt a szervezetében. Éppen emiatt egészségügyi szempontból

teljesen felesleges volt ilyen rövid időn belül újabb oltást felvennie, főleg 23 évesen.

Ártani ugyanakkor nem fog, vélhetően a védettség hossza így tovább is fog tartani, de mivel nem tudni, hogy az oltások hogyan reagálnak egymásra, egyáltalán nem biztos, hogy ő a legvédettebb ember Európában” – mondta lapunknak az immunológus, hozzátéve, hogy egészségdiplomáciai szinten hosszú távon nagyon fontos, hogy legyen valamiféle előrelépés a Szputnyik engedélyeztetésével.

(Borítókép:  Jeff J Mitchell / Getty Images)