Szombaton 150 év után Magyarország visszakapott egy várost

2021.09.25. 19:35

Újra városi ranggal büszkélkedhet a régóta nagyközségként működő Kiskunlacháza, szombaton ugyanis 150 év után visszakapta a címet Áder Jánostól. A történelmi pillanatot egész napos progamsorozattal ünnepelték a Pest megyei településen.

Régi nevét már 1285-ben is megemlítette egy oklevél, és a mezővárosi rangot 1839-ben érdemelte ki. A jelenlegi település 1950-ben alakult ki két önálló falu, Kiskunlacháza (Lacháza) és Pereg összeépüléséből, majd hivatalos egyesítéséből, és így eddig a környék legnagyobb nagyközségének számított.

Kiskunlacháza a térségben meghatározó szerepet tölt be, ezért úgy gondoljuk, hogy méltó helye van Magyarország városai között. Köszönhető ez az elmúlt 15 év dinamikus fejlődésének, az itt élő polgárok alkotóerejének, vállalkozó szemléletének, egy közösség tenni akarásának és folyamatos megújulásának. Egy város nemcsak egy fizikai értelemben jól körülhatárolható, nagy lakóegység, hanem egy élő, lüktető, évszázadok alatt formálódott közösség a maga tradícióival, varázsával és vonzerejével

– mondta Répás József polgármester.

Az ünnepség kezdetén Gulyás Gergely adta át a várossá válást jelképező oklevelet a polgármesternek, ezután családi programok, zenés és színpadi produkciók, fényfestés, torta és faültetés várta a szórakozni vágyókat. Este Margaret Island-koncerttel és utcabállal ér véget az esemény.