Félmillióan támogatják a Fidesz petícióját

2021.09.23. 14:01

Már több mint félmillióan írták alá a kormánypártok által indított Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót − jelentette be Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön Budapesten.

Kevesebb mint három hete indították a petíciót, és már több mint félmillió ember mondott nemet egyértelműen arra a Gyurcsány Ferenc által képviselt baloldali politikai agresszióra, amit 2006-ban láthattunk

− mondta a kommunikációs igazgató.

A szeptember elsején indult Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót Kocsis Máté jelentette be a közszolgálati rádióban. A Fidesz frakcióvezetője akkor úgy fogalmazott: a cél, hogy emlékeztessék az embereket, hogy „akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot”.

Közben az országban zajlik az előválasztás, amelyen szeptember 28-ig adhatjuk le a szavazatainkat. A voksolók száma csütörtökig átlépte a kétszázezret, erről az előválasztás közösségi oldala számolt be. A szervezők továbbra is kérik, hogy az online szavazás helyett inkább személyesen adják le voksukat.