Már tervezik a Siófokot elkerülő utat

2021.09.22. 15:24

Megkezdődik a Siófok elterülő út tervezése, ahol összesen öt lehetséges nyomvonalat vizsgálnak meg, erről Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) zrt. vezérigazgatója beszélt szerdán egy siófoki sajtótájékoztatón. 

Az MTI beszámolója szerint a mintegy három és félkilométeres, kétszer egy sávos út tervezésének első szakasza kezdődik majd meg, a végleges változat mellett pedig 2022. augusztus 19-ig döntenek a szerződés szerint, míg a kiviteli tervek 2024-ig készülhetnek el. 

Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt is közölte, hogy az előkészítéshez szükséges forrás a kormány döntése alapján már megérkezett a NIF Zrt.-hez. Hozzátette: remélik, hogy a városi utak leterheltségét nagy mértékben csökkenti majd a déli elkerülő út. 

Nagy Róbert Attila ismertette: az elkerülő úton több új csomópont, egy Sió-híd és egy vasúti felüljáró épül. A tervek szerint kerékpárutat is építenek, kapcsolódik a projekthez a Siófok-Tamási kerékpárút, amelynek tervezése ősszel kezdődött el.

A vezérigazgató elmondta, hogy a kivitelezés mai áron számolva mintegy tízmilliárd forintba kerül majd.