Gyerekekre támadt Miskolctapolcán a brutális hattyú

2021.09.22. 07:51

Kitessékelték a hattyúkat a miskolctapolcai Csónakázó-tóról, mert a hím viselkedése egyre inkább veszélyt jelentett a környéken pihenőkre – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál.

A lap kereste Fekete Györgyöt, a tó üzemeltetőjét, aki úgy nyilatkozott, hogy a gúnár túlságosan agresszívvá vált, ezért kellett menniük a szárnyasoknak.

A két évvel ezelőtt Hollandiából hozatott hattyúpár egyike, a gúnár a játszótéren, a parton futóbiciklivel közlekedő kisebb gyermekeket üldözte, és próbálta megcsípni. A faj vizsgálatával foglalkozó szakirodalom is úgy tartja egyébként, hogy a bütykös hattyú a legagresszívabb réceféle, amely védi a territóriumát. Sajnálatos módon én is elszenvedője voltam egy hattyú általi támadásnak, amitől csúnyán bekékült a karom. Úgy gondoltam, megelőzve akár egy komolyabb balesetet, elküldöm őket Karcagra

– mondta Fekete György. Hozzátette ugyanakkor, hogy a vadkacsák száma viszont szépen megszaporodott, ami a Mályi Madármentő Állomás csapatának köszönhető. Ők nagyon szelídek, barátságosak, nyugodtan sétálgatnak a parton, senkire nem jelentenek veszélyt – rögzítette.

Mindazonáltal a tervek szerint lesz még hattyú a tóban, de csak fiatalabb példányok. Az üzemeltető megjegyezte, halak is vannak a tóban: díszpontyok, arany- és ezüstkárászok, pontyok és növényevő amurok, de sokan sajnos kifogják őket annak ellenére, hogy ez illegális.