Gődény György felfüggesztett börtönbüntetést kapott

2021.09.21. 15:44

Gődény György egy év börtönbüntetést kapott rémhírterjesztés miatt, amelyet két évre felfüggesztettek.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség különleges jogrend idején elkövetett rémhírterjesztés miatt emelt vádat a gyógyszerész ellen, aki 2020 novemberében tett közzé egy írást, amely akadályozhatta a koronavírus elleni védekezés eredményességét.

A vádirat szerint A választás szabadsága címmel jelentette meg írását november 25-én, amely internetes és közösségi oldalán is megjelent. Gődény víruspropagandának nevezte a kormány járvány elleni intézkedéseit, a védekezést mesterségesen szított hisztériának titulálta, míg a maszkviselésről azt írta, hogy ártalmas az egészségre, védelmi szerepet pedig nem tölt be.

A járásbíróság pénteken meghozott végzése alapján a gyógyszerészt egy év börtönbüntetésre ítélték, ám a végrehajtását két évre felfüggesztették – mondta Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője a Mandinernek. A döntés azonban nem jogerős, a vádlott és védője ugyanis kérheti a tárgyalás megtartását az ügyben, míg az ügyészség megfelelőnek tartja a büntetést.