Digitális oktatást rendeltek el egy budai iskolában

2021.09.20. 19:09

Egy budai iskolában kitört a koronavírus negyedik hulláma. Az egyik alsó tagozatos osztályban több koronavírusos eset is felmerült. Értesítették a szülőket, hogy vigyék haza a gyerekeket és a felszereléseiket.

Az iskolában az érintett osztálynál elrendelték a digitális oktatás bevezetését, a fertőzött diákok padtársait és a velük szorosan kapcsolatban lévőket pedig karanténba helyezték – írja a Blikk.

A kormány továbbra is ragaszkodik a jelenléti oktatáshoz, és kifejezetten tiltja a távoktatás elrendelését az általános iskolai hatodik osztály felett, noha a fertőzöttek száma egyre növekszik. Hangsúlyozták azt is: a most kezdődött tanév jelentősen eltér a tavalyitól, hiszen már nem korlátozásokkal, hanem oltással lehet védekezni a vírus ellen. A minisztérium adatai szerint több mint 220 ezer 12–17 éves diákot már beoltottak koronavírus ellen, a 18–19 évesek 61, illetve a pedagógusok 85 százaléka védett.

A szakemberek ezzel nem értenek egyet, szerintük hamarosan újra kiterjedten megjelenhet a járvány, és már a fiatalok is veszélyeztetettek lesznek, így kiemelten fontos az ő oltásuk és védelmük is.