Iványi Gábor tisztázta a helyzetet, nem csak Dobrev Klárát támogatja

2021.09.18. 16:05 Módosítva: 2021.09.18. 16:09

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, Iványi Gábor bejelentette:  Dobrev Klárát támogatja az ellenzéki előválasztáson. Az SZDSZ korábbi országgyűlési képviselője az erről szóló Facebook-videóban azt mondta:

Dobrev Klára támogatását javaslom a választóknak, én magam is támogatom őt, személyében olyan rendszerváltás utáni fiatal, vonzó politikusnőt nyerhetnénk meg a magyar kormány élére, aki jártas mind felsőbb hivatalok ügyintézésében, hiszen Magyarország sikeres időszakaiban irányított kormányhivatalt is, és az üzleti életben is megállta a helyét.

A lelkész a Klubrádióban viszont úgy fogalmazott: szavait félreértették, ő nem kizárólag a DK miniszterelnök-jelöltjét támogatja, 

hanem őt is. 

A Megbeszéljük pénteki délutáni adásának részletét a Telex szúrta ki. 

Elvben nekem nem lenne szabad pártosan egyik fél mellett sem lándzsát törni, mint lelkésznek vagy pláne mint egyházvezetőnek, ez egy elvárás velem szemben, de én mindazoknak, akik kérték, adtam ilyen nyilatkozatot, adtam Márki-Zay Péternek is, és talán az félreérthető, hogy ezt nem tettem teljesen világossá. 

A kéréssel ellentétben nem azt mondtam, hogy én Dobrev Klárát támogatom, hanem én támogatom Dobrev Klárát. A magyar nyelvben vannak olyan mondatok, amiknél a hangsúly is fontos, és itt is, tehát én támogatom mind a három olyan indulót, akik között szerintem el fog dőlni, hogy ki az, aki a jövőben a miniszterelnök-jelölt lesz. 

– mondta Bolgár György műsorában Iványi Gábor, aki harmadik esélyesként Karácsony Gergely budapesti főpolgármestert nevezte meg, és többször hangsúlyozta: mindhármukat egyformán támogatja, és bízik abban, hogy akármelyikük is győz, egy emberként állnak be mögé a többiek. 

A teljes műsor itt hallgatható vissza, Iványi Gábor az adás 19. percétől nyilatkozik.