Kitört a botrány, Nógrádi György lemondott az Antall József Tudásközpont éléről

2021.09.17. 08:33

Távozott pozíciójából az Antall József Tudásközpont (AJTK) teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, biztonságpolitikával foglalkozó elemző – derül ki a Direkt36 cikkéből.

A vezetőség a távozás okairól részletesen nem akart nyilatkozni, de a felügyelőbizottság tagjai csak azt követően jelezték lemondási szándékukat, hogy májusban felröppentek a hírek az AJTK pazarló költségvetéséről.

A néhai miniszterelnökről elnevezett alapítvány külföldi luxusszállodákban bérelt szobákat, emellett a tudásközpont vezetője, Antall József fia, Antall Péter tavaly már átlagosan havi bruttó 6,9 millió forintot keresett.

Az első távozó alapítványi vezető Antall Pál volt, aki az igazgató, Antall Péter rokona, majd júniusban őt követte a felügyelőbizottság egy újabb tagja, Kállay Péter ügyvéd, végül pedig a felügyelőbizottság harmadik tagja, Bartos Zoltán is beadta lemondását. A teljes felügyelőbizottság mellett távozott a nőügyeiről is elhíresült Nógrádi György, a kuratórium elnöke.

A biztonságpolitikai szakértő a lapnak mindössze annyit árult el, hogy pozíciójáról július 23-án mondott le, azt azonban nem tudta megmondani, hogy távozása óta megválasztották-e az utódját. Hozzátette, döntése okairól Antall Péternek levélben beszámolt, de erről nem akar nyilatkozni.