Álhírekkel támadják a Pfizer vakcináját

D ATI20201227003
2021.08.04. 10:08
Az emberiség mindenevő, én is az vagyok, de emellett a józan ész szűrőjét alkalmazom – így reagált az Indexnek Tóth Sándor virológus az arról szóló álhírekre, miszerint a Pfizer, valamint vélhetően az összes többi vakcina 99,9 százalékban súlyosan mérgező grafén-oxidot tartalmaz.

A nemzetközi sajtóban hetek óta kering egy rémítő elmélet, miszerint a Pfizer-vakcina 99,9 százalékban grafén-oxidot tartalmaz, amely mérgező. Jane Ruby egészségügyi közgazdász, gyógyszerkutató, valamint Richard Delgado biostatisztikus is az ügy mellé állt.

Nem ez az első álhír, amely le akarja járatni a vakcinákat, korábban Kína is szándékos dezinformációs kampányt indított a Pfizer ellen, de volt olyan orosz elmélet is, miszerint, egyes oltóanyagok mindenkit majommá változtatnak.

Tóth Sándor virológus a tévhitek ellenére mindenkit arra buzdít, hogy oltassa be magát, hiszen a betegségnek sokkal súlyosabb következményei lehetnek, mint a vakcinának.

A grafén-oxidról szóló hírekre reagálva elmondta, hogy még ha az is lenne a cél, hogy valakik tömeggyilkosságot kövessenek el, erősen kétli, hogy ezt a megoldást választanák.

„A grafén-oxid egy igen nehéz, bonyolult és drága technológiával előállítható anyag. Az égvilágon semmi értelmét nem látom annak, hogy ezt tegyék bele a vakcinába. 

Ha ártani szeretnének másoknak, akkor ezt sokkal olcsóbban, egyszerűbben is megtehetik azok, akik ilyesmire készülnek.

Úgy gondolom, hogy a Pfizer elleni hadjárat nem szól másról, minthogy lejárassák ezt az oltóanyagot, ez a húzás is a vakcinaháború része” – jelentette ki Tóth Sándor.

Mint ismert, minden oltóanyagot több körben ellenőriznek, itthon például az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) vizsgálta be a különböző vakcinákat, hogy azok valóban azt tartalmazzák-e, amit a gyártók feltüntettek. Ha kiderül, hogy a feltüntetett komponenseken túl van benne még egy, ráadásul egy súlyosan mérgező anyag, az nem megy át a rostán.

„Nem nehéz kitalálni, hogy időről időre miért alkotnak ilyen súlyos összeesküvés-elméleteket. Egész egyszerűen azért, mert az emberiség mindenevő. Én magam is szívesen elfogyasztok bármilyen tartalmat, csak ezzel párhuzamosan a józan ész szűrőjét alkalmazom.

Ezzel szemben sokan sajnos a legvadabb gondolatokkal is egyetértenek, teszik mindezt azért, mert sokkal egyszerűbb megérteni ezeket az egyszerű, lebutított narratívákat.

Emellett azok az emberek, akik vevők ezekre az elméletekre, külön közösséget alkotnak, az összetartozás pedig plusz élményt ad” – mondta a professzor, aki emellett hangsúlyozta, hogy se a Pfizer, se az egyéb vakcinával beoltottaknak nincs mitől tartaniuk, ugyanis nem tartalmaznak grafén-oxidot. A virológus kíváncsiságból – és félig-meddig viccből – azt is kipróbálta, mi történik akkor, ha egy kanalat odatart a Pfizer-vakcinával oltott családtagjainak karjához. A fémes tárgy természetesen azonnal a földre esett, ami azt jelenti, hogy a spanyol kutatók által „bizonyítékként” emlegetett biomágnesességnek nyoma sincs. Emellett kiemelte, hogy még ha az oltóanyagok tartalmaznának is grafén-oxidot, ilyen mennyiségben akkor sem vezetnének halálhoz.

(Borítókép:  Egy laboratóriumi munkatárs oltópontok szerint elosztja a koronavírus elleni oltóanyagot a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Labordiagnosztikai Osztályán 2020. december 27-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)