Kunhalmi Ágnes: Ha 2022-ben nem verjük meg Orbánt, 10-15 évig nem tudjuk elküldeni

2021.08.03. 20:19

Ebben a pillanatban Karácsony Gergely az egyetlen esélyes miniszterelnök-jelölt mindannyiunk közül. Azon jelöltek közül is, akik a startvonalhoz álltak és bejelentkeztek az előválasztásra − nyilatkozta Kunhalmi Ágnes a 168 Órának. Az MSZP társelnöke hozzátette: ettől függetlenül Jakab Pétert és Dobrev Klárát is tiszteli, de „ők nem tudják a változásban érdekelt valamennyi társadalmi réteget megmozgatni”.

Nagyon fontos az ő szerepük, nélkülük nem lehet megverni Orbán Viktort, de ezt az országot utána egyesíteni kell. Ezt csak az tudja megtenni, aki a hazai ellenzéki tábort is egyben tudja tartani

− tette hozzá a politikus. Szerinte nagyon széles társadalmi bázist kell megmozgatni a miniszterelnökkel szemben, minden ellenzéki szavazót a fülkékhez kell vinni, ezt pedig csak olyan valaki tudja megtenni, aki nem megosztó.

Ha csak kétezer ember otthon marad a választáson, mert mondjuk olyan személyt választottunk, akire nem akarnak szavazni történelmi okok, vagy a 2010 előtti helyzet miatt, esetleg mert egy átalakulóban lévő párt vezetője, az már hatalmas probléma

− fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP-s politikus szerint Jakab Péter és Dobrev Klára is megosztó személy, és egyikük sem képes az ellenzéki tábort összefogni.

Ezek a félelmeim, és ezt ma valakinek ki kell mondania. Nem leszek bátortalan, mert látom, mekkora a tét. Ha valahol elhibázzuk, vagy a szavazók rossz helyre teszik a szavazatot, és most 2022-ben nem tudjuk Orbánt megverni, akkor 10-15 évig nem fogjuk tudni elküldeni

− emelte ki. A politikus azt is elmondta, hogy ha Jakab Péter nyeri majd az előválasztást, őt is támogatni fogják.

Tizenegy év telt el Orbán Viktor megválasztása óta, ami szerinte rengeteg elvesztegetett idő, és már rég össze kellett volna fogniuk az ellenzéki pártoknak. Végre eljutottunk idáig, nem csúszhatunk el egy rossz döntésen − tette hozzá Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke elmondta: a teljes győzelemhez minden ellenzéki miniszterelnök-jelöltre szükség van, Fekete-Győr Andrásra és Márki-Zay Péterre is.

Kunhalmi Ágnes szerint az előválasztás eredménye dönt majd arról, hogy győzhetnek-e Orbán Viktor ellen a 2022-es választáson. A politikus szerint az általa leginkább támogatott jelölt, Karácsony Gergely „a fővárosban a támadásokból meríti erejét, és tartja a frontot, pedig a Fidesz ott tesz neki keresztbe, ahol tud”. Szerinte ha a Párbeszéd jelöltje nyer a választásokon, akkor a fővárost is meg tudják tartani.

A képviselő kitért arra is, hogy jót tenne Magyarországnak, ha több női politikus lenne. Úgy látja, ez a kérdés Karácsony Gergely megválasztásával megoldódna.