Törött sörösüvegekkel üldözte a magyar polgárőröket egy román társaság

2021.08.02. 13:11
A polgárőrökre támadt két román férfi szombat este a Bács-Kiskun megyei Bátyán – közölte a rendőrség.

A két román férfi késő este egy bátyai vendéglő előtt garázdálkodott. Mivel hangosak és agresszívek voltak, ezért az egyik környéken lakó értesítette a helyi polgárőröket.

Ők a helyszínre érkezve a férfiakat felszólították, hogy viselkedjenek kulturáltan, mire a zajongók rájuk támadtak. 

Az elkövetők először fenyegették és szidalmazták a polgárőröket, és ebben harmadik társuk, egy ismeretlen nő is segítségükre volt. Az immár trióvá nőtt csoport tagjai lökdösték, bántalmazták a sértetteket, akik testi épségük megvédése érdekében végül elmenekültek.

A két férfi és a nő ekkor törött sörösüveg darabokat kapott fel, és azzal a kezükben utcákon keresztül üldözték áldozataikat egészen addig, amíg a rendőrök meg nem érkeztek.

A gyanúsítottak rátámadtak a járőrökre is, ellenszegültek az intézkedésnek, lökdösődtek. Az egyenruhások a román férfiakat végül elfogták, társukat viszont – aki elmenekült a helyszínről – továbbra is keresik.

A rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítják a 35 és 26 éves bűnelkövetőket. Őket kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.  

A járőröket ért támadás ügyében a Kalocsai Rendőrkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt feljelentést tesz a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen – áll a közleményben