Márki-Zay Péter: Dobrev Klára sokakat taszít, Jakab Péter támadható

5K8A6261
2021.08.02. 17:21
Az eddigi közvélemény-kutatások alapján nincs a három legesélyesebb miniszterelnök-jelölt között Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke. Ő azonban úgy gondolja, hogy pont egy párton kívüli civil jelölt – vagyis mint ő – lenne ideális Orbán Viktor leváltására.

Márki-Zay Pétert az ATV Start című műsorában a Závecz Research és az IDEA Intézet közös közvélemény-kutatásának eredményével kapcsolatban kérdezték. A felmérés szerint Jakab Péter (28 százalék) vezeti az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek támogatottsági versenyét, szorosan mögötte Dobrev Klára (27 százalék) következik. Utánuk a sorrend: Karácsony Gergely (24 százalék), Fekete-Győr András (12 százalék), Márki-Zay Péter és Pálinkás József (öt százalék alatt vannak).

A hódmezővásárhelyi polgármester elmondta: az előválasztás első fordulójában mind a hat jelölt szeretné megmérettetni magát. Jelen állás szerint még csak Dobrev Klára és Jakab Péter regisztrált hivatalosan, ugyanakkor ezt még a többiek is megtehetik augusztus 15-ig.

Márki-Zay Péter szerint a legfontosabb az lenne, hogy minél több jelölti vita legyen, de úgy látja, az élenjáró jelöltek erre kevésbé hajlandók.

Az a vitakultúra, amit mi hiányolunk a Fidesz rendszerében, annak most az előválasztás során tanúbizonyságát adhatnánk, hogy mi ebben valóban hiszünk, és nem csak szavakban

– jelentette ki az ATV Start című műsorában.

A polgármester azt is kifejtette: az élenjáró jelöltek akkor lehetnek hajlandók a vitára, ha az az érdekükben áll. Hozzátette: van olyan jelölt, akinek ártana egy részletesebb vita, mert nem tudna jól szerepelni, ezért inkább kerüli.

Márki-Zay Péter tart attól, hogy az előválasztás pártszimpátia alapján fog eldőlni. Arról is beszélt, bár a két legerősebb ellenzéki párt jelöltjei állnak a legjobban (Dobrev Klára és Jakab Péter), egyáltalán nem látja, hogy az ő személyükkel lehetne legyőzni Orbán Viktort.

Dobrev Klára minden tehetsége ellenére sajnos a pártja és férje okán nagyon sokakat taszít, és még az ellenzék egy jelentős része sem menne el rá szavazni, maradna Orbán Viktor

– fogalmazott a hódmezővásárhelyi polgármester.

Jakab Péterről azt mondta, ő szintén támadható a jobbikos múltja miatt.

Nagyon sok zsidó, cigány, baloldali honfitársunk nem szavazna egy jobbikos jelöltre

– tette hozzá.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta: továbbra is egy párton kívüli civil lenne az ideális jelölt Orbán Viktor leváltására. Ha ez a személy nem ő lesz, akkor azt gondolja, hogy „talán” Karácsony Gergellyel van a legtöbb esélye az ellenzéknek.

A hódmezővásárhelyi polgármester azt is elmondta, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom körülbelül harminc jelöltje közül több mint tízen ülnének be a választás után a Jobbik frakciójába. Az előválasztási szabályok értelmében az indulóknak előre meg kell nevezniük, hogy a szervező hat párt melyik frakciójába kívánnak beülni a 2022-es választást követően.

Márki-Zay Péter pénteken egy sajtótájékoztató keretében jelenti be, hogy ő melyik frakciót választja, azt azonban már elárulta, hogy nem a Jobbikot.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Németh Sz. Péter / Index)