Templomot rongált egy Lentiben élő férfi

2021.07.30. 16:56

Rongálás miatt indult eljárás egy Lentiben élő férfi ellen, aki hétfőn több tárgyat is tönkretett a helyi Szent Mihály templomban – közölte a rendőrség honlapján pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hétfő délután két férfi tért be a templomba, egyikük felment a pulpitusra, majd az ott található felolvasó állványra ütött és felborította. Az állvány összetört, az aranyozott díszítőeleme letörött, az aranyozás megrongálódott.

A magából kikelt 50 éves férfi ezután ököllel többször ráütött a harmóniumra, megrongálva ezzel a billentyűzetet, a kottákat pedig szétszórta. Társa figyelmeztette, hogy hagyja abba a rongálást, ezután együtt mentek ki a templomból.

1 4658
Fotó: Police.hu

A nyomozók a templomban működő kamerarendszer felvételeinek is köszönhetően azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, aki ekkor már egy korábbi garázdaságával kapcsolatban a lenti rendőrök őrizetében volt. Miután elétárták a bizonyítékokat, a gyanúsított elismerte tettét, de nem tett vallomást. Ügyében rongálás bűntett elkövetése miatt a Lenti Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.