Lázár János megint villantott egy vasvillát

2021.07.29. 22:03

Lázár János posztolta közösségi oldalára, hogy megérkezett Magyarországra az ötödik tram-train is, ami azt jelenti, hogy már csak egyre van szükség ahhoz, hogy a MÁV elindíthassa a forgalmat a köznyelvben máris vasvillának becézett vasút-villamos hibridekkel Szeged és Hódmezővásárhely között. 

A vasúttársaság szerint ugyanis legalább hat szerelvény kell a menetrend szerinti közlekedéshez.  A szegedi villamoshálózaton viszont már rendes villamosforgalom mellett tesztelik az eddig levizsgáztatott négy járművet. 

A vasútvillamos kormánybiztosa először szeptemberi, majd októberi kezdésről beszélt, de legutóbb már jóval óvatosabban fogalmazott: „még ebben az évben elindul” – írta a Facebookon, de a Szegeder szerint ez sem biztos. 

Kicsit politikai nyomást is lehet érezni ezeken a határidőkön, mivel nem megerősített információink szerint a tramtrain-szerelvényekkel sok a gond, nem áll úgy a próba, ahogy tervezték, így akár a jövőre indulás sem kizárt

– fogalmazott a helyi lap, amely szerint attól még messze vagyunk, hogy a hibridek teljesítsenek minden követelményt és megszerezzék a típusengedélyt. 

A katasztrófavédők mindenesetre a legrosszabbra is felkészülnek, hogy ha elindul a vasútvillamos, de mégis probléma támad, akkor gyorsan és hatékonyan tudjanak beavatkozni.