Több mint 20 millió forint értékű e-bringával buktak le a szerb-magyar határon

2021.07.27. 21:46

A szerbiai vámhatóság kedden közölte, hogy a vámosok a szerb-magyar határon, a  horgosi határátkelőn hat darab, mintegy hétmillió dinár (kicsit több, mint 21 millió forint) összértékű elektromos kerékpár csempészetét akadályozták meg.

Egy cseh rendszámú furgon rakterében először csak egy elektromos biciklit találtak, amelyről 

annak ellenére, hogy gumiabroncsai sárosak voltak, látszódott, hogy vadonatúj.

A törölközők és a ruhák alól azután további öt darab Specialized márkájú elektromos kerékpár került elő, a hozzájuk tartozó töltőkkel, és a még soha nem használt pedálokkal együtt.

A vámosok mindegyik kétkerekűről megállapították, hogy vadonatúj, habár a gumija mindegyiknek „valami ok miatt” sáros volt.

A furgonban két cseh állampolgár utazott, akik először azt mondták, hogy csak a személyes poggyászuk van a járműben.

A sofőr ellen szabálysértési feljelentést tettek, amelynek lefolytatásáig azelektromos kerékpárokat lefoglalták – számol be a Szabad Magyar Szó.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.