Tízéves kislányt sodort el a Balaton, kétségbeesetten keresték

2021.07.27. 20:37

Strandolás közben, egy SUP-deszkán sodródott el egy tízéves kislány a Balatonon – írja az atv.hu. A bejelentést követően a rendőrök azonnal a keresésére indultak, végül teljesen kimerülve találták meg.

Egy balatonszárszói strandról tűnt el a tízéves kislány, miután egy SUP-pal ment be a tóba. A deszkát a víz Balatonföldvár felé sodorta, még úgy is, hogy a kislány folyamatosan próbált a sodrás ellen evezni. A szülők értesítettek a rendőrséget a gyermek eltűnéséről, akit a vízen és a szárazföldön is kerestek, de végül Földváron, 25 méterre a parttól találták meg.

Az ATV Híradónak nyilatkozott Pusztai Zoltán, az a rendőr törzszászlós, aki kihozta a kislányt a vízből. 

Kisegítettem a vízből, nagyon ki volt fáradva, sírt, és elmondta, hogy elsodródott a szüleitől, a szüleihez szeretne visszajutni; kisegítettem a vízből, majd a szolgálati gépkocsiba ültettem.

Az egyik kölcsönző tulajdonosa arról beszélt, hogy ők csak akkor adnak ki SUP-ot vagy kajakot, ha a strandoló hajlandó mentőmellényt használni. Papp István szerint tíz esetből öten veszik komolyan, hogy használni kell a mentőmellényt, mert életet menthet. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport