Lemondott az uniós fejlesztésekkel foglalkozó helyettes államtitkár

2021.07.24. 11:28
Beadta lemondását Dányi Gábor Zoltán, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára.

Dányi Gábor Zoltán hosszú ideje az államigazgatásban tevékenykedett, és számos kormányt „túlélt”.

Mindezt híven szemlélteti, hogy az utóbbi években többek közt Dobrev Klárának, Bajnai Gordonnak, Lázár Jánosnak és Palkovics Lászlónak is dolgozott.

Az európai ügyekkel foglalkozó tisztviselőnek fontos szerepe volt a magyar pénzosztási rendszer technikai felépítésében, majd üzemeltetésében is. Az évek alatt ráadásul egyre magasabb pozíciókba került, függetlenül attól, hogy éppen milyen változások történtek a magyar belpolitikában.

Most azonban valamilyen okból kifolyólag beadta a lemondását, a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint megbízatása július 31-én szűnik meg. A megüresedett tisztséget – a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára – augusztus 1-jétől kezdve Hunya Balázs tölti majd be.

Azt tekintve, hogy Dányi Gábor Zoltán európai uniós fejlesztések koordinációjáért volt felelős, nem lehetetlen, hogy az európai uniós helyreállítási terv körül kibontakozott vitához kapcsolódik a lemondása. Ezzel kapcsolatban ugyancsak a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken egy kormányhatározat.