Szigorú feltételek, változó szabályok: nem vár szabad mozgás az osztrák határnál nyaralókra

shutterstock 519838759
2021.06.22. 21:43
Jelenleg csak hatalmas kitérővel lehet körbetekerni a Fertő tavat, a kerékpáros határátkelők ugyanis csak június 24-én nyitnak. Ezeken a pontokon az angol vagy német nyelvű oltási igazolásra vagy a 48 órán belüli negatív tesztre ugyanakkor változatlanul szükség lesz. A nehézségek ellenére a helyi szolgáltatók várják a nyitást, egy kerékpárkölcsönző is arról számolt be lapunknak, hogy a nagy nyári fellendülés elmaradása az érvényben lévő szigorú korlátozásoknak tudható be.

Sokak által kedvelt nyári úti cél a Fertő tó, békeidőben pedig nem kérdés, hogy az ottlét alatt a legtöbb család Ausztriába is átlátogat. A bevállalósabbak ezt gyakran bicajjal is megteszik, már amikor megtehetik, hiszen a szokott kerékpáros-határátlépési pontok jelenleg még zárva tartanak.

„Most emiatt egy nagy kitérőt kell tenni ahhoz, hogy áttekerhessünk Ausztriába, de ez nem sokáig lesz már így, június 24-én ugyanis a kerékpáros-határátlépési pontokat is megnyitják” – tudta meg Index egy fertőrákosi kerékpárkölcsönző szerviztől, amely sok más helyi szolgáltatóhoz hasonlóan már nagyon várja a nyitást.

Hiába indult el a nyári szünet, a várt fellendülés egyelőre sajnos elmaradt, és még mindig olyan, mintha tartana a karanténidőszak. Ettől függetlenül bizakodunk, ha lazulnak a szabályok, bizonyára többen érkeznek majd a térségbe, sokan egyelőre még kockázatosnak érzik a szigorú feltételeket

– mesélte a kerékpárkölcsönzéssel foglalkozó férfi.

Melyek ezek a szigorú feltételek?

A Konzuli Szolgálat információi szerint a Magyarországról történő beutazás feltételei jelenleg a következők:

  • 48 órán belüli antigén- vagy 72 órán belüli PCR-tesztről szóló orvosi igazolás, vagy
  • orvosi igazolás arról, hogy az utazó a Covid–19-betegségen 6 hónapon belül átesett (3 hónapon belüli antitestteszttel is igazolható), vagy
  • igazolás arról, hogy az utazót a beutazási rendelet I. mellékletében felsorolt oltások egyikével (Pfizer, AstraZeneca, Johnson and Johnson, Moderna, Sinopharm) beoltották, az alábbiak szerint:
  • az első oltás utáni 22 naptól kezdődően, összesen három hónapig,
  • a második oltástól kezdődően, ameddig az első oltástól 9 hónap nem telt el,
  • egydózisú oltóanyagoknál a beadástól számított 9 hónapig,
  • egy oltás megtörténtétől (9 hónapig), amennyiben annak beadása előtt legalább 21 nappal a beoltottnak pozitív PCR-tesztje vagy az oltás előtt pozitív antitesttesztje volt.

A nehézséget főként az jelenti, hogy a fent említett valamennyi tényt egy már letölthető angol vagy német nyelvű formanyomtatvánnyal kell igazolni. Utazás előtt ezt tehát mindenképp ki kell töltetni az orvosunkkal.

Fontos tudni, hogy a tesztkötelezettség a belépéstől számított 24 órán belül pótolható, ehhez a határátlépésnél kérhetik a tesztelési időpontfoglalás bemutatását. Ebben az esetben az előzetes regisztrációs kötelezettség továbbra is fennáll, amelyhez szintén ki kell tölteni egy formanyomtatványt.

Emellett külön szabályok vonatkoznak a gyerekekre, nem egyedül utazó, 10 év alattiakkal szemben nem áll fenn tesztelési kötelezettség. A 10 és 18 év közötti – nem oltott és nem gyógyult – gyermekek, akik oltottsági vagy gyógyultsági igazolással beutazó felnőtt kíséretében utaznak be, teszt bemutatására kötelesek.

Mi a helyzet a szolgáltatásokkal?

Kétoldalú megállapodás híján a magyar védettségi igazolványt továbbra sem fogadják el, és ez bizony a szolgáltatásokra is vonatkozik.

Az oltások tekintetében a szolgáltatások igénybevételénél jelenleg kizárólag az Ausztria által kiállított és elismert oltási dokumentumokat fogadják el. Ezek szerint a helyi szolgáltatások igénybevételére a magyar védettségi igazolvány és oltottságról szóló magyar orvosi igazolás még nem nyújt lehetőséget, kérjük, tájékozódjanak előre a szolgáltatás nyújtójánál

– javasolja a Konzuli Szolgálat.

Július 1-től lazít Ausztria

Ausztriában július elsejétől tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon, és kinyithatnak a több mint egy éve zárva tartó éjszakai szórakozóhelyek is – ezt Sebastian Kurz kancellár jelentette be múlt héten.

Megtarthatók lesznek az esküvők, céges ünnepségek, koncertek, és a fesztiválok is.

A fő szabály ugyanakkor továbbra is életben marad, miszerint az éttermeket, színházakat, mozikat, fürdőket, valamint a kulturális és sportrendezvényeket továbbra is csak azok látogathatják, akiket már beoltottak, átestek a betegségen, vagy negatív koronavírusteszttel rendelkeznek.

Az egészségügyi intézményekben és idősotthonokban előírás marad az FFP2-es maszk viselése, de az üzletekben és a tömegközlekedésben július elsejétől már elegendő lesz az egyszerűbb, orrot és szájat eltakaró orvosi maszk, így a kiutazó turistáknak is erre kell készülni.

(Borítókép: Túrázók a Fertő tó körül. Fotó: Shutterstock)