Vasárnap perzselő hőség jön, keddre három megye vörösbe borul

D KOM20210617003
2021.06.19. 18:30

Szombat délután, kora este főként keleten zápor, zivatar is előfordulhat, a többi országrészben viszont minden rendben lesz, legalábbis a szokásos nyári időjárást tekintve, ugyanis 30 és 35 fok között alakul a csúcshőmérséklet – írja az Időkép.

Vasárnap is rendes nyári idő lesz, sok napsütésre számíthatunk, a csúcsértékek 30 és 36 fok között alakulnak. Egy-egy jelentéktelen zápor csak elvétve fordulhat elő, nyugaton pedig egy kicsit megélénkülhet a déli szél.

Forrás: Időkép
Forrás: Időkép

A hétfő sem tartogat kisebb katasztrófákat a nyaralóknak, bár a napsütéses órák mellett időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan előfordulhatnak átmeneti jelleggel helyi záporok, zivatarok. Többfelé élénk lehet a déli-délnyugati szél. Azért a legmelegebb órákban mégis 32–37 fokra is van esély.

Aztán, ahogy az már csak lenni szokott, hétfő után megérkezik a kedd, vele együtt pedig a kánikula is. Azt írják, hogy kedden és szerdán is tombolni fog a hőség hazánkban, 32 és 38 fok között alakulnak majd a maximumok. A sok napsütés mellett csak néhol alakulhat ki átmenetileg egy-egy zápor, zivatar. Többfelé megélénkülhet a légmozgás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján az ország egy része vörösbe borul, ami azt jelenti, hogy harmadfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyére a hőség miatt.

Jobb, ha készül a másodfokú, azaz narancssárga figyelmeztetésre Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Jász-Nagykun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megye. 

Forrás: met.hu
Forrás: met.hu

A Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek talán nem égnek majd vörösre kedden, ha kilépnek a házból, ezekre a területekre ugyanis elsőfokú, azaz citromsárga jelzés van érvényben.