Alkuk árnyékában élesedik az előválasztási verseny

elovalasztas sotet
2021.06.13. 12:53
Pártközi megállapodások, alkuk és visszalépések kérdőjelezik meg az előválasztási verseny hitelét. Több ellenzéki szereplő szerint azonban tisztább helyzetet és akár élesebb küzdelmet szülhet, ha egy választókerületben csakis a ténylegesen esélyes jelöltek állnak az előválasztás rajtvonalához.

Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje – akit az MSZP és az LMP is támogat – arra a felvetésre válaszul, hogy a pártalkuk miatt nem is lesz igazi verseny az előválasztáson, az Index Kibeszélő című műsorában hangsúlyozta: az egy nagyon fontos elhatározás volt a hatpárti ellenzék részéről, hogy mind a 106 választókerületben megtalálják a legjobb jelöltet, ugyanakkor vannak olyan választókerületek, ahol azért nincsen érdemi verseny, mert mindenki ugyanabban a személyben gondolkodik.

A főpolgármester elismerte: lesz olyan választókerület, ahol csak egy jelölt marad. „De ezek olyan kivételek, amelyek a szabályt erősítik” – tette hozzá.

A visszalépések elsősorban nem arról szólnak, hogy ne legyen verseny, hanem pont arról, hogy érdemi verseny legyen

– fogalmazott Karácsony Gergely. Majd kifejtette: egy 2-3 jelöltes visszafogott mezőnynek az az előnye, hogy érdemi támogatottsággal tudják összemérni az erejüket a versenyzők, vagyis ettől még élesebb lesz a küzdelem.

Azt gondolom, hogy senki sem dőlhet hátra

– jelentette ki a főpolgármester, aki nagyon izgalmas és érdekes küzdelmekre számít.

Zuglóból lőporos hordó lett

Az tény, hogy Budapest 8. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (XIV. kerület – Zugló) olyan indulatokkal rajtolt el az előválasztási kampány a Momentum által indított és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott Hadházy Ákos és az MSZP–Párbeszéd–DK (és a Jobbik) jelöltje, Tóth Csaba között, mintha nem is az ellenzéki együttműködés pártjainak jelöltjeiről lenne szó. Kétségkívül a két jelölt között éles küzdelem várható.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke megengedhetetlen, elvtelen kompromisszumnak nevezte, hogy Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja a zuglói előválasztáson.

Egy olyan embert, aki meg sem szólalt a helyi parkolási maffia kapcsán, hiába volt ezzel hónapokig tele a sajtó. Egy olyan embert, aki egy kiszivárgott hangfelvétel alapján még a fizikai erőszakkal való fenyegetéstől sem riad vissza, ha a saját politikai érdekeiről van szó. Egy olyan embert, aki annak a zuglói MSZP-nek az erős embere, akikről pont Karácsony Gergely mondta ki: a Fidesszel közösen működtették a zuglói parkolási maffiát

– fogalmazott Fekete-Győr András.

Ennél is meglepőbb talán, hogy a Momentum elnökének közleménye után a Jobbik bejelentette: szintén a szocialista Tóth Csabát támogatják Zuglóban. A párt indoklásában az áll, hogy az MSZP-s képviselő már kétszer komoly előnnyel nyert a választókerületében.

Egyetértünk azzal, hogy Zuglóban a Fidesz ma már nem létező politikai tényező, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, azt kell támogatnunk, aki már bizonyított. Tóth Csaba pedig ez a jelölt. Győzzük le a Fideszt újból Zuglóban!

– írta közleményében a Jobbik.

Az viszont feltűnő, hogy a Tóth Csabát támogató képen nincs rajta Jakab Péter, a Jobbik elnöke, aki eddig mindig a saját arcképével is hitelesítette pártja támogatását.

Hadházy Ákos szerint vagy elfelejtették a képre tenni, vagy „ennyire szégyelli, amit tett”. A független képviselő „besegített”, és el is készítette a két politikus arcával ellátott verziót.

Fekete-Győr András a közösségi oldalán a csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a főpolgármester, a DK és a Jobbik sem Hadházy Ákost támogatja.

A Jobbik megsértődött Hadházyra

A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje az Indexnek azt nyilatkozta, azért nem került ki közös fotója Tóth Csabával a Facebook-oldalára, mert voltak már rossz tapasztalataik azzal kapcsolatban, hogy ha bizonyos pártnak nem tetsző döntést hoznak, akkor ellepik a trolljaik a közösségi oldalát gyűlölködő kommentekkel.

Mi az összefogást képviseljük, és nem egymás köpdösését. Ez utóbbinak nem akartunk teret adni az oldalamon

– fogalmazott Jakab Péter.

Az Indexnek megerősítette: a Jobbik azért támogatja Tóth Csabát, mert ő már többször bizonyította, hogy képes legyőzni a Fideszt,

míg Hadházy Ákos ezzel nemcsak hogy adós maradt, de a borsodi időközi országgyűlési választáson, ahol a kétharmad lebontása volt a tét, megmutatta, hogy a csatamezőn mennyire lehet rá számítani valójában.

Tavaly októberben a borsodi időközi választást követően – amit a fideszes Koncz Zsófia nyert meg – komoly feszültség alakult ki az ellenzéki együttműködés pártjai és Hadházy Ákos között, miután utóbbi korrupciós vádakkal illette az alulmaradt közös ellenzéki jelöltet, a jobbikos Bíró Lászlót.

Jakab Péter szerint a 2022-es választásnak jóval nagyobb a tétje annál, mint hogy olyat támogassanak,

aki a csatatéren, amikor ott kellett volna lenni a fronton, inkább az ellenzéket támadta a Fidesz helyett.

A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje hozzátette: ennél többet most nem mondana, mert van egy elfogadott előválasztási etikai kódex, és azt szeretné maradéktalanul betartani.

Azt azonban megjegyezte: pusztán a megállapodások ténye nem zárja ki a kulturált és választói döntést segítő viták lefolytatását az előválasztási kampány során. Abban bíznak, hogy nem lesz ez másként Zuglóban sem.

A visszalépés is lehet közös érdek

Bár jelen állás szerint nem a Momentum szája ízének megfelelően alakul a zuglói előválasztás, a párt nem volt rest, hogy máshol a saját – már elindított – jelöltjeit is beáldozza, vélhetően pártközi különmegállapodásoknak köszönhetően, hogy aztán a gesztust egy másik választókerületben kapja vissza.

Budapest 4. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (részben a II. és a III. kerület) a momentumos Berg Dániel lépett vissza a párbeszédes Tordai Bence javára. A Momentum lépése azért is volt figyelemre méltó, mert éppen Berg kezdeményezte az első előválasztási vitát, amely végül – a DK-s Kálmán Olga távolmaradása ellenére – létre is jött a Partizán szervezésében.

Budapest 14. sz. országgyűlési egyéni választókerületében (XVII. kerület teljes területe, részben a X. kerület) a momentumos Gergely Bálint a jobbikos Szilágyi György javára lépett vissza. Utóbbit támogatja már az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a DK is. Egy XVII. kerületi Facebook-csoport nem reprezentatív online felmérésén Gergely Bálint lett a legtámogatottabb ellenzéki jelölt.

Gergely Bálint az Indexnek elmondta, hogy a visszalépését megelőzően a Momentum vezetése kikérte a véleményét, de alapvetően az ilyen személyi döntések a pártok tárgyalóasztalánál születnek. Arra a kérdésre, mit érzett akkor, amikor a pártja a visszalépését kérte, azt mondta:

a győzelemre készült, de az egyéni ambícióival szemben prioritást élvez az ország érdeke.

A felvetésre, hogy miért nem az előválasztáson szavazókra bízták a döntés lehetőségét, Gergely Bálint úgy fogalmazott:

Az utóbbi időben Szilágyi György elkezdett egy olyan munkát a parlamentben, amit érdemes, hogy folytasson.

Hozzátette: a választókat elég okosnak tartja ahhoz, hogy megértsék, miért Szilágyi Györgyöt támogatja.

A Momentumot is kérdeztük a visszalépések hátteréről, a párt sajtóosztálya az Indexnek azt írta, hogy viszonylag hamar elég sok „hiteles, lelkes, kompetens jelöltet” mutattak be, de mivel a jelöltek bejelentésének a határideje még messze van, ezért tisztában voltak azzal, hogy előfordulhat: a jelöltjüknél egy még esélyesebb is elindul egy-egy választókerületben.

Ahol visszalépés mellett döntünk, döntöttünk, az azért van, mert úgy gondoljuk, hogy egyrészt az az adott személy lesz a legesélyesebb kihívója a helyi Fidesznek, másrészt tudják képviselni a momentumos jelölt által képviselt értékeket is. Elképzelhető, hogy lesznek még visszalépések, de csakis a fentiek fényében. Ezeket a döntéseket az országos kampányvezetés hozza meg, természetesen egyeztetve a jelöltekkel

– közölte a Momentum.

Azt is írták, az, hogy az ellenzék mind a 106 választókerületben jelöltet indít, nem azt jelenti, hogy az együttműködés gerincét adó hat pártnak mind a 106 körzetben jelöltet kell állítania.

Momentumos és összellenzéki érdek is, hogy mindenhol a legesélyesebbek mérettessék meg magukat. Ez egyrészt a választók számára is egy tisztább helyzetet teremt, másrészt a pártok a véges erőforrásaikat nem pazarolják olyan választókerületi kampányokra, ahol van már olyan jelölt, aki esélyes, és őt szívesen támogatják. Így is mindenhol lesz választási lehetőség: kettő, három, négy jelölt közül lehet majd választani a legtöbb helyen

– fejtette ki válaszában az ellenzéki párt.

Ahol megcsalták az MSZP-t

Budapest 14. sz. országgyűlési egyéni választókerülete arra is jó példa, hogyan alakult át radikálisan az ellenzéki pártok egymáshoz való viszonya. Míg a 2014-es és a 2018-as országgyűlési választáson is megkapta a DK támogatását a szocialista Lukoczki Károly, a Gyurcsány Ferenc vezette párt most inkább a jobbikos Szilágyi György mögé állt be.

Lukoczki Károly mindkét korábbi országgyűlési választáson épphogy lecsúszott a győzelemről, de toronymagasan előzte Szilágyi Györgyöt. Nem csoda, ha az MSZP–Párbeszéd jelöltje nem is kívánja feladni a küzdelmet.

Az Indexnek azt mondta: nem erőlködött azon, hogy elnyerje más pártok támogatását, egyrészt a pártközi megállapodások nem helyben dőlnek el, másrészt úgy gondolja, simán le tudja győzni jobbikos ellenfelét az előválasztáson.

A pártjaink szövetségesek, Szilágyi György egy első osztályú országgyűlési képviselő, de egyéni képviselőnek egy olyan ember kell, aki folyamatosan a választókerületében mozog és dolgozik

– hangsúlyozta Lukoczki Károly.

Az Indexnek hozzátette: ebből a szempontból bármelyik jelölttel szemben előnye van, hiszen a XVII. kerületet teljes egészében – és részben a X. kerületet – magában foglaló választókerület közéletében hosszú évek óta részt vesz: jótékonykodik, helyi civil szervezetekkel áll kapcsolatban, továbbá 2014 óta önkormányzati képviselőként is tevékenykedik.

Nem tartja valószínűnek, hogy a feje felett döntenének a visszaléptetéséről, mint ez a momentumos Gergely Bálinttal történt.

Azt kértem a pártomtól és a Párbeszédtől, hogy engem csak akkor jelöljenek, ha végigcsinálhatom

– jelentette ki Lukoczki Károly.

Az Indexnek azt is elmondta, hogy a Karácsony Gergellyel tartandó június 14-i közös sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentik az előválasztáson való indulását. Az érdemi verseny tehát Budapest 14. sz. országgyűlési egyéni választókerületében sem lehet kérdéses.

Széles szakadékot hidaltak át

A Jobbik és a DK együttműködése nem csak itt rendezte át a helyi viszonyokat. Két olyan pártról van szó, amelynek mindenki másnál szélesebb és mélyebb szakadékot kellett áthidalnia az összefogás érdekében. Éppen ezért is tűnhet meglepőnek, hogy a két párt sorra jelenti be a közösen támogatott jelöltjeit.

Az Azonnali után az Index is úgy értesült az ellenzéki együttműködésre rálátó jobbikos forrásaitól, hogy 31 olyan jelölt van, akit mindkét párt támogat.

Hozzá kell tenni, hogy a hatpárti ellenzék pártjai mind kötöttek egymás jelöltjeinek támogatására megállapodásokat. Ebben a Jobbik és a DK együttműködése nem kirívó, inkább a két párt korábbi ellenséges viszonya miatt feltűnő.

Amikor az Index jobbikos körökben kérdezett rá, hogy a magát 21. századinak meghatározó párt Budapest 2. sz. országgyűlési egyéni választókerületében miért egy korábban 20. századinak nevezett pártnak a jelöltje mögé állt be, és nem mondjuk a momentumos Orosz Annát támogatja, a válasz tömören az volt:

a Jobbik felkészültebb politikusnak tartja a DK-s Gy. Németh Erzsébetet.

A jobbikos Rig Lajos, aki köszönetét fejezte ki, amiért megkapta Dobrev Klárának, a DK miniszterelnök-jelöltjének a támogatását Veszprém megye 3. országgyűlési egyéni választókerületében, az Indexnek azt mondta: ideológiailag most is távol áll egymástól a két párt, de most nem azt kell nézni, ami szétválasztja az ellenzéki pártokat, hanem ami összeköti őket. Meghallották a választói akaratot, és ezért egységben indulnak el a 2022-es választáson.

Rig Lajos tapasztalata a választókerületében az, hogy a jobbikos tagság elfogadta az ellenzéki pártok együttműködését. Hozzátette: biztos vannak olyanok is, akik ezzel nem értenek egyet, de nekik is meg kell érteniük, hogy máshogy nem megy.

Az összefogás nem arról szól, hogy DK-sok lettünk, megmaradt a jobbikos identitásunk, de a kormányváltás érdekében muszáj az ellenzéki pártoknak egységben dolgozniuk

– jelentette ki a jobbikos politikus az Indexnek.

Jakab Péter az Index kérdésére azt mondta: vannak választókerületek, ahol a Momentum jelöltjét támogatják, máshol a DK vagy az LMP jelöltjét, akad olyan is, ahol az MSZP vagy a Párbeszéd jelöltjét. Máshol pedig a jobbikos jelölt mögé állnak be ugyanezek a pártok.

„Erről szól az ellenzéki összefogás” – szögezte le a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje.

A DK és a Jobbik együttműködésével kapcsolatban az Index kereste Gy. Németh Erzsébet is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat a kérdéseinkre.

Kivétel, ami erősíti a szabályt?

Ennek az egységnek egyik legerősebb példája lehet Budapest 16. sz. országgyűlési egyéni választókerülete, ahol ha lesz is előválasztás, érdemi versenyre nem nagyon kell számítani.

Hiller István, az MSZP–Párbeszéd jelöltje mögé az LMP, a Jobbik és a DK után beállt a Momentum is. Az Index momentumos forrásból elsőként értesült arról, hogy várhatóan az ellenzéki párt is a szocialista politikust fogja támogatni a részben a XIX. kerületet, illetve a XX. kerületet teljes egészében lefedő választókerületben.

Ez azt jelenti, hogy Hiller István az első olyan jelölt, akit a hatpárti ellenzék mindegyik pártja támogat. Logikus döntés volt, hiszen a szocialista politikus már kétszer is választást nyert a választókerületben.

Hiller Istvánnak egyelőre csak egy versenytársa lehet, a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt jelöltjének, Vidákovics Lászlónak a személyében.

A választónak az összefogás számít

Az Indexen már egy hónappal korábban is írtunk arról: több jel is abba az irányba mutat, hogy nem mindenhol előválasztással dőlhet el, ki lesz az ellenzék közös jelöltje.

Az előválasztás nem öncélú, hanem azt a célt szolgálja, hogy a választók megtalálják a legjobb jelöltet az adott választókerületben. Ha azt már megtalálták előtte, akkor nincs szükség előválasztásra

– mondta akkor Pulai András, a Publicus Intézet igazgatója az Indexnek.

Felmérésekre hivatkozva arra is felhívta a figyelmet: bár az összefogáspárti szavazók többsége az előválasztást preferálja, ez nem azt jelenti, hogy ha valahol van ettől eltérő megoldás, azt ne támogatnák. Azt is hangsúlyozta, hogy az összefogáspárti szavazóknak első körben az a fontos, hogy az ellenzéki pártok végre összefogtak.

(Borítókép: Gräfl János / Index)