Karácsony Gergely meghirdette programját

P  1531
2021.06.12. 12:08 Módosítva: 2021.06.12. 13:39
Klasszikus baloldali programot hirdetett meg Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt a nemrég elindított 99 Mozgalom kampányeseményén. Budapest főpolgármestere szerint ugyanis nem elég a kormányváltás, hanem jóvá kell tenni az Orbán-kormány elmúlt bő tíz évének bűneit. Az ellenzéki politikus mindezt többségében szociális támogatásokra fűzné fel, amiket elmondása szerint Európai Uniós forrásokból finanszírozna.

„Álmos vagyok. Tegnap volt a születésnapom, és ezt a barátaimmal megünnepeltük” – kezdte programismertetőjét Karácsony Gergely főpolgármester, miniszterelnök-jelölt. Ahogyan arról már korábban az Index is írt, a 2022-es parlamenti választásokhoz vezető út friss fejleménye az ismert és elismert értelmiségiek bevonásával induló, Karácsony miniszterelnök-jelöltségét támogató 99 Mozgalom. Eddig azonban sok konkrétum nem jelent meg a közösség terveiről, céljáról, a szombat délelőttre meghirdetett program pedig bőven tartogatott új információt.

A miniszterelnök-jelölt előadásából kiderült, hogy a fideszes elittel, az 1 százalékkal szemben mozgósítanának a közösségben részt vevő tudományos, kulturális, civil szereplők. Karácsony Gergely ugyanis úgy véli, hogy nem elég a kormányváltás, jóvá is kell tenni az Orbán-kormány által az elmúlt bő tíz év alatt elkövetett bűnöket. 

A 99 Mozgalom egy nagyon szűk elit ellen vív. Amelyik kiszipolyozza az országot, elveszi az emberek javait, amelyik megfeledkezett az országáról. Ehhez különböző embereknek kell megmozdulniuk. Nagyon különböző gondolkodású embereket kell leültetni az asztalhoz. Ez a mozgalom erről szól, nem lebecsülve a pártok erejét. Hogy hozzájáruljunk a változáshoz, kitaláljuk Magyarországot közösen

– fogalmazott Karácsony. A miniszterelnök-jelölt szerint ugyanis sokan nem szívesen azonosulnak politikai pártokkal, miközben azt is érzik: nem elég, ha magánemberként mondanak nemet a Nemzeti Együttműködés Rendszerére. Egy ponton a politikus meg is nevezte a bizonytalan szavazókat, hozzátéve ugyanakkor, hogy ő nem célcsoportként gondolkodik ezekről az emberekről.

Mégis, a 99 Mozgalom kampányeseményén viszonylag egyszerű képlet rajzolódik ki: a magyar társadalom 25-35 százaléka nemcsak a Fidesztől, de az ellenzéki pártoktól is rosszul van, márpedig 2022-ben az győz majd, aki őket mozgósítani tudja. Az eddig látottak alapján Karácsony Gergely ezt az őt támogató értelmiségiek bevonásával érné el.

A szombati eseményen rövid beszélgetésekre is sor került, ahol a 99 Mozgalom tagjai dobtak be témákat. Szó esett a szociális ellátórendszer hiányosságairól (Sudár Orsolya, Szikra Mozgalom), a korrupcióról (Bod Péter Ákos, közgazdász), az önkormányzatok jogainak megcsorbításáról (Nemény András, Szombathely polgármestere), sajtószabadságról (Polyák Gábor, Mérték Médiaelemző Műhely), illetve a munkavállalói jogokról (Kordás László, Magyar Szakszervezeti Szövetség). 

A beszélgetéseket Karácsony Gergely a 99 Mozgalom programpontjainak ismertetésével törte meg. Két ilyen blokkot hallgathattunk végig, az első kilenc pont a jóvátételről szólt:

Fidesz: Karácsony programja ugyanaz, mint amit korábban Gyurcsány tollba mondott

„A 99 Mozgalom programja, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester ismertetett szombaton, semmi újdonságot nem tartalmaz a korábban bemutatott baloldali programhoz képest, amelyet Gyurcsány Ferenc DK elnök tollba mondott” – reagált az ellenzéki kampányeseményre Hollik István Fidesz kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a főpolgármester programjában valójában Gyurcsány Ferenc politikája köszön vissza, ami újabb bizonyíték arra, hogy „Karácsony Gergely 99 százalékban Gyurcsány Ferenc".

  • Karácsony Gergely elmondta, a „magyar munkavállalókat letérdeltették” a rabszolgatörvénnyel, ezért – a dolgozókból nyerészkedő vállalkozói szférával szemben – egy új munkatörvénykönyvet fogadnak majd el.
  • Az Orbán-kormány egyik legnagyobb bűne volt a tankötelezettségi korhatár leszállítása, a miniszterelnök-jelölt ezt is orvosolná.
  • Újragondolnák a közmunkaprogramot, biztosítanák a közmunkásoknak a minimálbért.
  • A felsőoktatást illetően a CEU visszahozása tűnik a fő célnak, illetve a magyar felsőoktatás autonómiáját is visszaállítanák (érdekes, hogy a Fudan Egyetem budapesti campusáról Karácsony egyetlen szót sem szólt).
  • „Az állam ne mondja meg, hogy ki egyház, és ki nem az” – fogalmazott. Karácsony a szabad egyházakat segítené az új szabályozással.
  • Önkormányzatiság, oktatásügy, autonómia: a miniszterelnök-jelölt az állami fenntartású oktatási iskolákat visszaadná az önkormányzatoknak, az egyházi iskolákkal szemben megnövelné az állami iskolák finanszírozását.
  • A magyar vidékkel szembeni bűnök jóvátételére is sor kerülne, vagyis felülvizsgálnák az állami földprivatizációs pályázatokat.
  • A trafikmutyiról is szó esett, Karácsony bárki számára biztosítaná a lehetőséget, hogy trafiküzletet nyisson. 
  • Rokkantnyugdíjasok kárpótlása.

Nem sokkal később Karácsony Gergely az „elhibázott válságkezelésért” járó jóvátétel kilenc pontját is felsorolta. Ez lényegében egy gazdasági mentőcsomag, amit Karácsony Gergely az Európai Unió által biztosított helyreállítási alap teljes lehívásából finanszírozna. A miniszterelnök-jelölt szerint ugyanis az EU „tukmálja” a támogatást a magyar kormányra, miközben „ők büszkén mondják, hogy nem, mi nem adunk pénzt a magyar embereknek”. Az eseményen elmondottak alapján a pénzosztás fő nyertesei az alábbiak lennének: 

  • Újraindítási támogatás járna a bajba jutott kisvállalkozásoknak.
  • A KKV-k két évig mentesülnének a szociális hozzájárulási adók befizetése alól.
  • Az álláskeresési járadék folyósítását 9 hónapig bővítenék, a koronavírus-járvány alatt munkájukat elvesztőket visszamenőlegesen is támogatnák.
  • A járvány során igénybe vett táppénzt utólag kiegészítenék a munkavállalók számára 100 százalékra.
  • „Nem a kormány és az elhibázott egészségügyi politika, hanem az egészségügyi és szociális dolgozók mentették meg az országot a járványtól” – mondta Karácsony Gergely, ennek szellemében egyszeri, 500 ezer forintos támogatásban részesítenék az ágazatban dolgozókat.
  • Az önkormányzatokat az állam támogatná az elvont iparűzési- és gépjárműadó-bevételek kieséséért.
  • Eltörölnék a fideszes önkormányzatokat támogató, úgynevezett különleges gazdasági övezeteket.
  • Illetve kivetnék a Tiborcz-adót és a Mészáros-adót.

    (Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)