Durva esők jönnek, napsütésre csak minimális esély van a jövő héten

2021.05.16. 16:13

Tulajdonképpen az egész országban jelentkezhetnek zivatarok elszórtan vasárnap délután és a jövő héten is. Ilyenkor erős széllökésekre is kell számítani. A csúcshőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. Egyébként még mindig érvényes az elsőfokú riasztás, annyi változott, hogy csak három megyében nem kell zivatartól tartani, a szerencsések pedig ma Komárom-Esztergom, Fejér, és Veszprém megyében vannak. A többi megyében bárhol és bármikor előfordulhat egy kis zivatar. 

Hétfőn sokfelé szükség lesz az esernyőkre. Eső, zápor, zivatar ezen a napon országszerte várható, többfelé jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Olyannyira, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre is egész napra elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar miatt. Emellett erős, helyenként viharos lesz a nyugatira-északnyugatira forduló szél. Napközben 13–21 fokot mérhetünk.

Forrás: Időkép
Forrás: Időkép

Egyébként elég durva eső lesz hétfőn, legalábbis azt írja az Időkép, hogy az igazán nagy öntözés – ezt hivatalosan csapadéktömbnek nevezik a szakemberek – már éjjel megérkezik délnyugat felől, és várhatóan aznap este hagyja el térségünket északkelet felé. Ez idő alatt sokfelé készülhetünk kiadós esőre, záporokra, délkeleten zivatarokra. Utóbbiakat felhőszakadás, jégeső, erős, viharos széllökések kísérhetik.

Hétfő éjfélig akár 20, de helyenként 30 milliméter eső is eshet.

A keddi nap sem lesz sokkal jobb, de az előrejelzés szerint van egy kis esély arra is, hogy kisüt a nap. Erre egyelőre jobb, ha nem vesz mérget, mert azt is írják, hogy előfordulhatnak szórványos záporok, zivatarok, északkeleten eleinte eső is. Az erős nyugatias szélben 17–22 fokra számíthatunk.

Szerdán és csütörtökön a napos időszakok mellett helyenként erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan átmeneti jelleggel záporok, zivatarok kialakulhatnak. Élénk, többfelé erős lesz az északnyugati szél. Délutánonként 16 és 21 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Pénteken elszórtan várható eső, zápor, esetleg zivatar, nagyobb eséllyel a nap második felétől. Megélénkül, több helyen megerősödhet, zivatar környezetében akár viharossá fokozódhat a szél. A leghidegebb órákban 5–10 fok lesz. Napközben 18–24 fokig melegszik a levegő – idézi az MTI az OMSZ előrejelzését.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult égre van kilátás. Több helyen is előfordulhat eső, zápor, zivatar. A szél élénk, időnként erős, zivatar környékén viharos lehet. A minimum-hőmérséklet 7–13, a maximum-hőmérséklet 15–21 fok között várható.

Elszórtan vasárnap is kialakulnak záporok, de több órára kisüt a nap. Hajnalban 5–10, napközben 16–21 fok valószínű.

Forrás: Időkép
Forrás: Időkép