A DK-s polgármesterek közös levélben szólaltak fel a lakástörvény ellen

2021.05.15. 19:49 Módosítva: 2021.05.15. 19:49

Mi úgy gondoljuk, hogy ez az ámokfutó javaslat minden önkormányzatot hátrányosan érint, így az önök által vezetett önkormányzatokat is − fogalmaztak a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi polgármesterei a fideszes polgármesterekhez címzett nyílt levelükben a lakástörvény módosítása ellen. Emlékeztetnek: kedd éjszaka a Fidesz egyik képviselője olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amely arra kötelezi az önkormányzatokat, hogy a piaci ár töredékéért „árusítsák ki” bérlakásaikat.

Mindannyian tudjuk, hogy ez az elképzelés lenullázza az önkormányzati ingatlanvagyont, teljesen kiüresíti a rendszerváltás egyik legfontosabb reformját, az önkormányzatiságot

− fogalmaztak, hozzátéve, hogy a javaslat szerintük alaptörvényellenes. A javaslat elveszi az otthonteremtés lehetőségét az alacsony jövedelmű, nehéz sorsú családoktól, kisnyugdíjasoktól, azoktól a fiataloktól, akik első otthonukra gyűjtenének. Mindezt úgy, hogy az állam nem épít bérlakásokat, az önkormányzatok a javaslat nyomán képtelenek lesznek olyan lakhatást biztosítani a nehéz sorsú családoknak, amely tiszteletben tartja az emberi méltóságot − írják a levélben.

A DK-s polgármesterek azt remélik, hogy a fideszes polgármesterek is úgy látják, hogy

minden eszközzel fel kell lépni annak érdekében, hogy a javaslat beterjesztője, az önök pártja visszavonja ezt a javaslatot.

Leszögezik:

Meggyőződésünk szerint ebben az ügyben nem létezhet kormánypárti vagy ellenzéki érdek, a felelős városvezetőknek fel kell lépniük, hogy ez a szociális válsággal fenyegető, az önkormányzatokat a csőd szélére juttató javaslat mielőbb, azonnali visszavonásra kerüljön.

A javaslat ellen már több fideszes polgármester is felszólalt, köztük Csach Gábor balassagyarmati polgármester, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere is. Az ellenzék részéről Karácsony Gergely főpolgármester és az MSZP is negatívan nyilatkozott a törvényjavaslatról.