Vádalkut köthetett a Katzenbach-gyilkosság egyik gyanúsítottja

2021.05.14. 07:52 Módosítva: 2021.05.14. 07:52

Szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának akadályozása miatt letartóztatták a Katzenbach Imre meggyilkolásával gyanúsított három férfit, Sz. Lajost, L. Istvánt és H. Lászlót.

H. Lászlót Zamecsnik Péter ügyvéd védi, míg fia, Zamecsnik Tamás a másik két gyanúsítottat. A Curtis testvérét is védő Zamecsnik Tamás a Borsnak beszélt az ügyről, és kifejtette, hogy az eljárás egyetlen ember, H. Attila vallomásán alapszik, mivel az ő szavai alapján gyanúsítják az ügyfeleit, holott arra nincsenek bizonyítékok. Szerinte H. Attila vádalkut kötött azért, hogy kiszabaduljon.

Az ügyvéd a kriminalisztikai eljárást is élesen kritizálta, ami jogállami szinten megengedhetetlen, mondván, 12 év után olyan személyeket tartóztattak le egy ember vallomása alapján, mint H. László, akinek a poligráfos vizsgálata kimutatja, hogy nincs köze a történtekhez.

Katzenbach Imre több mint egy évtizeddel ezelőtt tűnt el, és végül 2015. augusztus 31-én – 2009. október 15-i hatállyal – nyilvánították holtnak. Földi maradványait 2020. október 22-én találták meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport