Új híd épül a Dunán Vácnál

2021.05.13. 14:20 Módosítva: 2021.05.13. 14:33
Vác és térsége mellett a Dunakanyar lakóinak érdekét is szolgálja majd az új átkelő, amely az M2-es autóutat a Szentendrei-szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal.

Mivel a Duna minkét partján jelentős ipari létesítmények működnek, a beruházás hozzájárul az ország gazdaságának további erősítéséhez – erről Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára írt a tárca közleményében.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, Vác országgyűlési képviselője hozzátette:

ahhoz, hogy Vác és a környező települések gyorsabban fejlődjenek, gyorsabb közlekedési lehetőségek kellenek, és fontos az új híd is.

„A kormány a tavalyi év végén biztosított összesen 82 milliárd forintot hetvennégy újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztés előkészítésére. A megkezdődő előkészítések 3000 ezer milliárd forint értékű közútfejlesztés alapjait teszik le. Idetartozik az elmúlt években Vácig elért M2 folytatása az országhatárig, és a váci Duna-híd is” – idézte Schanda Tamást az ITM közleménye azzal kapcsolatban, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki az új Duna-híd környezeti vizsgálatára.

Rétvári Bence kiemelte: „Az elmúlt években a rendszerváltás óta eltelt idő legfontosabb közlekedési fejlesztését hajtotta végre a kormány az M2 Budapest és Vác közötti 2 × 2 sávosra bővítésével. Emellett forgalomba álltak a kétszintes vonatok és az új dunai hajójáratok is. Vác és a környező települések fejlődéséhez, a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek kialakításához és a turizmus bővüléséhez is hozzá fog tudni járulni az új híd. A kormány korábbi döntése nyomán Ipolyon már elkezdődtek az új híd építési munkái, most pedig a dunai hídnál indul el az előkészítési folyamat” – mondta.

Új kapcsolat jöhet létre Esztergomtól Gödöllőig

Az ITM közleményéből az is kiderül, hogy a nyertes ajánlattevő döntés-előkészítő tanulmányt, tanulmánytervet és környezeti hatástanulmányt készít. Ezzel a tervezési munkával megindul a Szentendrei-szigetet és a Duna mindkét ágát átívelő közlekedési folyosó előkészítése. Fontos lépés ez annak érdekében, hogy a sűrűn lakott, leterhelt úthálózattal rendelkező térségben egy eddig hiányzó új útkapcsolat jöjjön létre Esztergomtól Gödöllőig. A híd megépítésével gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Budapest északi vonzáskörzetében.

Az ajánlatok benyújtásának határideje 2021. május 27. A tanulmányok elkészítésére a tervezőnek 20 hónap áll rendelkezésére, így a környezetvédelmi engedély megszerzése 2023 első felében várható.