Házi szexvideókkal kérkedett egy férfi Tiszaújvárosban

2021.05.13. 10:26

Személyes adattal visszaélés vétsége miatt vádat emelt Tiszaújvárosi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki szexuális kapcsolatot létesített két nővel, amit videóra vett és a partnerei hozzájárulása nélkül, mások számára hozzáférhetővé tette a felvételeket – tájékoztat róla a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Főügyészség.

A híradásból megtudható, hogy a férfi egy Tiszaújvároshoz közeli településen lévő szociális intézmény lakója, aki 2020. március 15-én, este, az intézményben lévő úgynevezett intim szobában szexuális cselekményt végzett egy szintén az intézményben lakó nővel. 

A férfi a nő beleegyezésével az együttlétükről mobiltelefonjával videófelvételt készített, melyen mindketten meztelenül láthatóak. Rövid idő múltán a vádlott ugyanebben a helyiségben egy másik nővel is szexuális cselekményt végzett és a történteket a nő tudtával szintén videóra rögzítette.

Ezek után a két videofelvételt, amelyeken a nők egyértelműen felismerhetőek voltak, 

a hölgyek tudomása és engedélye nélkül megmutatta egy férfi ismerősének, majd a felvételeket az egyik internetes üzenetküldő alkalmazáson keresztül több ismerősének is elküldte.

A férfi tettével mindkét nőnek jelentős érdeksérelmet okozott, ezért az kérte az ügyészség a bíróságtól, hogy bocsássa próbára a büntetlen előéletű férfit.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport