Meghaladta a 4,3 milliót a beoltottak száma

2021.05.11. 18:48

Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat, ami nem lett volna megvalósítható, ha nem keresett volna az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlásával rendelkező oltóanyagok mellett más koronavírus elleni vakcinákat – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben, az uniós tagállamok európai ügyekért felelős miniszterek tanácsülésének szünetében kedden.

Az MTI beszámolója szerint Varga Judit hangsúlyozta, a kínai és az orosz oltóanyagok az uniós veszélyhelyzeti engedélyezési rendszer keretein belül magyar hatósági engedéllyel bírnak, ez tette lehetővé a lakosság jelentős részének a beoltását. A beoltottságot igazoló védettségi igazolványokkal kapcsolatban azt mondta,

május végéig megállapodás születhet az okmányokról. Az Európai Unió azt szeretné, ha július elsejétől érvénybe lépne, és a valóságban is működőképes lenne a dokumentum

– mondta az igazságügyi miniszter.