Egy ampullányi Kína

Már a koronavírus európai megjelenésétől figyelemmel követtem a különböző országok versenyfutását a minél gyorsabban előállított, hatékony vakcináért. Érdekelt, ki jön rá hamarabb a titok nyitjára. Nem volt különösebb favoritom az itthon elérhető oltóanyagok közül. Úgy voltam vele: kapjam meg, alakuljon ki a védettség, aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Megtörtént a regisztráció, jöhetett a türelmes várakozás. Egy idő után viszont kezdett gyanússá válni az, hogy a környezetemben egyre többen kapják meg az első dózist, ráadásul sok velem egykorú is. Gyorsan szemléztem az oltási regisztrációk ellenőrzésére létrejött oldalt, hogy bent van-e a regisztrációm az adatbázisban, vagy ha úgy tetszik, része vagyok-e a rendszernek. Szerencsére ott volt a sok regisztráció között az enyém is, de a java csak ezután jött. 

A család megkapja a kínait, egyvalakit kivéve

Április közepéig még voltak kétségek a családom több tagjában is a regisztrációt és az oltást illetően. Aztán egyik nap telefonált a háziorvosunk, akinek sikerült a nagyszüleimet, az édesanyámat, a nővéremet és a keresztanyámat is meggyőznie az oltás fontosságáról. Pikk-pakk beregisztráltak, majd a doktor úr újra telefonált: elmondta, hogy bő egy hét múlva mindenkit be tud oltani Sinopharmmal, amennyiben azt elfogadjuk.

Nekem mindegy, melyik lesz, csak kapjam már meg végre... 

– jegyeztem meg a hír hallatán. 

A háziorvos ígéretéhez híven ki is jött, így a család megkapta az oltást. Leszámítva engem. Hogy miért? Kiderült ugyanis, hogy bár nekem is ugyanaz a személy a háziorvosom, nincsenek nála a hivatalos papírjaim. 

Mikor ezt megtudtam, gyorsan „elszámoltam magamban százig”... Ugyan volt más alternatív lehetőség is arra, hogy beoltassam magam, az ilyenkor szokásos családi reakció természetesen ezúttal sem maradhatott el: 

22 éves leszel, aztán ennyit nem vagy képes elintézni?!

– repült felém egy, a finomabbak közé tartozó jogos kritika.

Időpontfoglalás? Időpontfoglalás!

Túl sokáig viszont nem emésztettem magam a saját balgaságomon, két ok miatt sem. Egyrészt Róma sem egy nap alatt épült, másrészt április 23-án elindult az online időpontfoglalás céljából létrehozott honlap. Szokásomhoz híven a foglalást sem siettem el, a lustaság viszont – most kivételesen – engem igazolt. Mindenképpen a hét második felében akartam menni oltakozni, de szerencsére megérte várnom, így megúsztam a kavalkádot.

A heringparti után néhány nappal végül én is foglaltam időpontot, és a családtól hallott pozitív benyomások után a Sinopharmot választottam. Megkaptam az e-mailt a foglalás sikerességéről, így május 7-én, pénteken jelenésem volt egy budai kórház oltópontjánál. 

Nem kell félni, nem fog fájni

Délután három órára volt időpontom, de már fél órával előtte ott köröztem a kórház körül, akár a bolygó hollandi. 14.48-kor beállok a sorba. Egy katona hölgy határozottan megkér, hogy legyek kedves betartani a másfél méteres távolságot. Egy-két perc múlva egy másik katona jön velem szembe, aki az adataimat egyezteti. Miután minden stimmel, végre átlépem a küszöböt.

Egy villámgyors fertőtlenítés, egy annál is gyorsabb testhőmérséklet-mérés, majd kezembe kerül az igazolás, amin még pár adatot ki kell tölteni. Miután ez megvan, előreinvitálnak. Egy hölgy veszi el a papírjaim, és beenged egy függönnyel elkülönített részre. Itt az oltóorvos és segítője leültetnek, és feltöltik a fecskendőt a megfelelő szérummal. Mindezt egy nagy sóhajjal veszem tudomásul, az oltóorvos rögtön meg is kérdezi, hogy izgulok-e. Mikor azt mondom, igen, csak ennyit fűz hozzá: 

Nem kell félni, nem fog fájni.

És tényleg nem fájt. Csupán egyetlen mozdulat az egész. Ezután kaptam egy tapaszt a bal vállamra, majd kimentem. Odakint leültem, és megvártam, míg megkapom a frissen pecsételt oltási igazolást. Bő öt perc alatt el is készült. Ennyi volt az egész procedúra. Ránéztem az órámra, amin a pontos idő 15:02 volt ekkor. A szervezés és az oltást végző személyzet munkája kifogástalan volt. 

Én is szeretném már, ha a mindennapok úgy vagy legalábbis hasonlóan működnének, ahogy régen. Optimista vagyok a jövőt tekintve. Remélem, hogy ez nem túl korai még. A magam részéről csak azzal tudtam hozzájárulni a vírus elleni küzdelemhez a maszkviselés és a távolságtartás mellett, hogy beoltattam magam. Ez volt minden, amit tehettem. De ezt vállaltam, és végre is hajtottam.