A magyar államot is perbe fogták a zsidó örökjáradék ügyében

DBZOL20200117003
2021.05.08. 14:03
Konfliktus bontakozott ki a magyarországi zsidó szervezetek között, miután az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséggel (MAOIH) együttműködve egy jeruzsálemi vallási bírósághoz fordult a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztásának felülvizsgálata ügyében. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közölte, hogy nem ismeri el a jeruzsálemi Bét Din joghatóságát, és alperesként nem lép be a perbe.

A rendszerváltás után az állam kárpótolta a hazai történelmi egyházakat a kommunizmus idején jogtalanul elvett ingatlanjaik után. 1998 június 30-ig kellett az egyházaknak jelezniük, hogy mely volt ingatlanjaikat kérik vissza és melyek után igényelnek ingatlanjáradékot. Ezt nevezik örökjáradéknak, aminek a fejében az egyházak lemondanak azokról az ingatlanokról, amelyeket állami tulajdonban hagytak. Az egyházak aztán 1998 őszén megállapodást kötöttek az állammal az örökjáradékról. Változást jelentett azonban, hogy időközben új egyházak alakultak és a 2012-es egyházi törvény a Mazsihisz mellett már két másik elismert zsidó felekezetet is felsorol, az EMIH-et és a MAOIH-ot. A Mazsihisz addig évi 1,8 milliárd forintos örökjáradékot kapott, és az volt a legnagyobb bevételi forrása, azonban 2012-ben - a magyar állam által ellenjegyzett - engedményezési megállapodásban lemondott az örökjáradék 15-15 százalékáról a másik két elismert felekezet javára.

Nemrégiben Az újabb zsidó egyházak közül a Köves Slomó rabbi által vezetett EMIH bejelentette az igényét, hogy nagyobb részt kér az örökjáradékból, ám a Mazsihisz nem akart osztozkodni, mondván, hogy „tiltakozunk minden olyan kísérlet ellen, amely a magyar zsidóságot legitim módon képviselő Mazsihiszt és a magyar államot külföldi vallási bíróság elé kívánja kényszeríteni”.

Köves Slomóék tehát nem csupán minket pereltek be, hanem a magyar államot is – hangsúlyozta a Népszavának adott interjúban Heisler András, aki szerint a Bét Din (vallási bíróság) bírói fórumnak semmiféle joghatósága nincs se a Mazsihisz, se a magyar állam felett, továbbá megjegyezte, hogy a jeruzsálemi bíróság ortodox testület, ezért a neológ irányzathoz tartozó Mazsihisz eleve nem remélhetne elfogulatlan ítélkezést.

Köves Slomó reagálásában azt fejtette ki, hogy a vallásjogi irodalom egyöntetű abban a tekintetben, hogy amennyiben két zsidó (közösség) között vita van, akkor azt vallási bíróság előtt kell tisztázni, és a zsidó kánonjog nem ismeri a neológ vallásjogi bíróság fogalmát. Hozzátette, hogy a Mazsihiszhez tartozó, magukat a „zsidó vallásjogi hagyomány tisztelőiként” meghatározó hitközösségek tagjainak szembe kell nézniük azzal, hogy szövetségük világi vezetése „abszurdnak és értelmezhetetlennek” találja a zsidó vallásjogi hagyomány szerinti eljárást. Az EMIH vezető rabbija ugyanebben a reagálásában „Isten létezésében bizonytalan textilvállalkozónak” minősítette a Mazsihisz elnökét, amire válaszul Heisler András pert indított ellene rágalmazás és becsületsértés vádjával.

Köves Slomó ezek után azt mondja, kíváncsian várja a Heisler András által benyújtott keresetlevelet, és áll elébe minden legitim vallási bíróság idézésének, illetve nem érzi szükségét annak, hogy finomítson kijelentésein. „Állításaim igazságának megítélése nem nehéz feladat, mert egyrészt köztudott, hogy Heisler András egy becsődölt textilvállalkozó, másrészt a sajtóban fél éve megjelent interjúban a hitét firtató kérdésre Heisler maga vallotta be, hogy az ő életében 1986. október 23-án volt az utolsó olyan pillanat, amikor »nem lehetett nem hinni« a gondviselésben.”

A Mazsihisz állásfoglalása

Alulírottak mint a magyarországi zsidóságot legnagyobb létszámban képviselő Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) taghitközségeinek és intézményeinek vezetői csatlakozunk a szövetség vezetőségének és rabbijainak a közösségünket ért támadásokkal, megosztási kísérletekkel szembeni fellépéséhez. Tiltakozunk minden olyan kísérlet ellen, amely a magyar zsidóságot legitim módon képviselő Mazsihiszt és a magyar államot külföldi vallási bíróság elé kívánja kényszeríteni. Kinyilvánítjuk, hogy hagyományainktól idegen a felekezeti autonómiánkat sértő nyomásgyakorlás. Hiszünk a zsidó közösségek közötti párbeszéd fontosságában, de a folyamatos, közösségeinkhez méltatlan ellenségeskedés, gyűlölködés és ármánykodás ellehetetleníti a kapcsolatok normalizálását. Erősek vagyunk, és haladunk tovább a zsidó hagyomány által kijelölt változó világra nyitott zsidó közösség útján, hogy megőrizzük zsinagógáink, intézményeink működőképességét, a magyar zsidóság értékeit.

Bauer József, elnök, Balassagyarmati Zsidó Hitközség; Büchler András, elnök, Soproni Zsidó Hitközség; Buk István, elnök, Szegedi Zsidó Hitközség; Deutsch Róbertné dr., igazgató, BZSH Újpesti Szeretetotthon; Färber György, elnök, Nyíregyházi Zsidó Hitközség; Friedmann Tamás, elnök, Szekszárdi Zsidó Hitközség; Goldmann Tamás, elnök, Pécsi Zsidó Hitközség; Grósz Endre, elnök, Miskolci Zsidó Hitközség; Guba Gergely, elnök, Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség, Hidasi Endre Miklós, elnök, Budakörnyéki Zsidó Hitközség; Kálmán Gábor, elnök, Bét Orim Reform Zsidó Hitközség; Ligeti László, elnök, Mosonmagyaróvári Zsidó Hitközség; Márkus Sándor, elnök, Szombathelyi Zsidó Hitközség; Mester Tamás, elnök, Budapesti Zsidó Hitközség; Neubart István, elnök, Székesfehérvári Zsidó Hitközség; Róna László, elnök, Kaposvári Zsidó Hitközség; Szántó András, elnök, Szentendrei Zsidó Hitközség; Dr. Székely István, elnök, Nagykanizsai Zsidó Hitközség; Torda Katalin, igazgató, Újpesti Szakszociális Otthon; Prof. Dr. Vajda Károly, rektor, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem; Virág Judit, elnök, Zalaegerszegi Zsidó Hitközség; Weisz Péter, elnök, Gyöngyösi Zsidó Hitközség; dr. Wittmann Zsuzsa, elnök, Veszprémi Zsidó Hitközség.

Kiadó: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)

(Borítókép:  Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija beszédet mond 2020. január 17-én. F otó: Balogh Zoltán / MTI)