Lesz júliusban Campus Fesztivál

DEBRE20140724011
2021.05.06. 20:54

Megtartják a Campus Fesztivált Debrecenben, mégpedig az eredeti időpontban − jelentette ki Miklósvölgyi Péter, a fesztivál főszervezője a Cívishírnek. A fesztivált július 21. és július 15. között fogják megtartani.

Mivel a nemzetközi turnék még nem indulnak be addig, ezért valószínűleg csak hazai együttesek és előadók várhatók mind a négy napra. A szervezők a részletes programot május végén teszik közzé, annyit azonban elárultak, hogy a legnépszerűbb magyar előadók állnak majd színpadra.

A fesztivál csak szabadtéren fog zajlani, ugyanis a zártkörű rendezvényeket kormányrendelet tiltja, ebben pedig egyelőre nem várható változás.

A fesztivál főszervezője reménykedik, hogy addig még többen lesznek a beoltottak.

Ne akarjon közösségbe járni, aki ennyit nem tesz meg a közösség védelmében

− hangsúlyozta Miklósvölgyi Péter.

Az Index korábban megírta, hogy idén a Sziget, a Volt és a Balaton Sound is elmarad. A Sziget Fesztivál főszervezője azt mondta: szomorú szívvel, de felmérve a felelősséget arra az elhatározásra jutottak, hogy mostantól inkább a jövő évi fesztiválra készülnek. A szervezők a következő évre mint a nagy visszatérés évére tekintenek.

(Borítókép: Résztvevők a Brains együttes koncertjén a debreceni Campus Fesztiválon 2014. július 24-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)