Augusztusig szükség lesz a védettségi igazolványra a teljes élethez

DSC3887
2021.05.06. 13:30

Gulyás Gergely a mai Kormányinfón bejelentette, hogy

a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőknek augusztusig biztosan érvényben maradnak a korlátozó intézkedések.

Ez azt jelenti, hogy többek között koncertekre, mozikba, szállodákba, az éttermek belső részeibe és sporteseményekre csak azok mehetnek, akik megkapták az oltást, vagy átestek a fertőzésen, és ezt érvényes védettségi igazolvánnyal tudják bizonyítani.

Ezen a héten még kevés Pfizer- és Moderna-vakcina áll rendelkezésre, mert 330 ezer adagból 200 ezer a második oltásra kell, 130 ezret pedig félretesznek a 16–18 év közöttieknek. A jövő héttől viszont hetente körülbelül 130-140 ezer Pfizer, és 20-30 ezer Moderna fog rendelkezésre állni.

A tárcavezető a Sinopharmról a Semmelweis Egyetem vizsgálati eredményére hivatkozva közölte, hogy nem kell harmadik dózis, és egyébként nincs nagy különbség az oltóanyagok között.

Ahogy beszámoltunk róla, Budapesten, Debrecenben és Szolnokon emelkedett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyag-szintje, de egyelőre nem látják úgy, hogy a nyitásnak drámai hatása lenne.

A halálozási adatokról elmondta, hogy Magyarország a többlethalálozást tekintve az uniós középmezőnyben van, és a számítási módszerek is eltérnek, itthon mindenkit az áldozatok közé számolnak, akinek a szervezetében kimutatták a vírust.

Lehet utazni

Azokból az országokból, amelyekkel kétoldalú megállapodást kötött a kormány a védettségi igazolványok elfogadásáról, a 18 év alattiak is korlátozás nélkül beléphetnek Magyarországra, ha a kísérőjük felmutatja az igazolást. Az Index kérdésére elárulta a kancelláriaminiszter, hogy sok országgal tárgyalnak erről. Eddig Horvátországgal, Szerbiával, Szlovéniával, Bahreinnel, valamint legfrissebbként Romániával sikerült megegyezni.

A külföldi igazolásoknak viszont nincs egységes rendje, ezért nem fogadják el a külföldön beadott oltásokat, csak az kaphat védettségi igazolványt, aki Magyarországon oltatta be magát, ez igaz a hazánkban élő külföldiekre is. Döntés születhet arról is, hogy a védettségi igazolvány érvénytelenné váljon azoknál, akik nem adatják be maguknak a második oltást.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)