A betörők nem vittek el semmit Kásler Miklós házából

D NOE20210115003
2021.05.04. 15:58
A filmbeillő betörés során senki sem sérült meg, és szerencsére a tárcavezetőt semmilyen anyagi kár nem érte.

Korábban megírtuk, hogy betörtek az ember erőforrások miniszterének sárvári, szülői házába. Megkérdeztük a tárcavezetőt, hogy keletkezett-e valamilyen kár, és ha igen, akkor mekkora. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sajtóosztályától kaptunk választ. Az írták, hogy személyi sérülés nem történt, az illetéktelen behatolók pedig semmit nem vittek el. 

A betörők egyébként, mint ismert, az ablakon jutottak be a házba. A szomszédok semmit sem láttak az esetből, annyit hallottak, hogy vadul ugatnak a kutyák. Csak akkor szembesültek a történtekkel, amikor a rendőrség hétfő délután már helyszínelt. A helyszínelés hét órán át zajlott.

Az egyik szomszéd azt mondta, gyanús, hogy éppen most törtek be a házba, mert évekig nyugalom volt a portán, nemrég azonban munkások kezdtek dolgozni, akik állítólag a parkettát újították fel. Korábban egy közeli házba is be akart valaki törni, de a tulajdonos lecsapott a tolvajra.

Kásler Miklós amúgy Sárváron járt általános és középiskolába, 2012-ben a város díszpolgárának is választották.

(Borítókép: Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere beszédet mond az országos intézetvezetői kinevezések átadásán az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2021. január 15-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)