18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Családon belül erőszak miatt kell felelnie egy katonának

2021.04.21. 11:28

Testi sértés, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak és erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás miatt folytat nyomozást egy szerződéses katona ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az eddigi adatok szerint a szerződéses katonaként szolgáló férj hosszú évek óta – az azóta már nagykorúvá vált gyermekei jelenlétében is – rendszeresen bántalmazta, rángatta, lökdöste, fojtogatta feleségét.

Április 19-én debreceni otthonukban egy táblagépet követelt kiabálva a feleségétől. A nő azt mondta, nem ő tette el a tabletet, de segít azt megkeresni, mire a férje bántalmazta, az udvaron a földre rántotta és a betonon több métert húzta.

A férfi ezután a házban konyhában kezdett garázdálkodni. Azt mondta a feleségének, hogy addig fog törni-zúzni, amíg a tabletet oda nem adja neki. Ezután az asszonyt mosogatószerrel, olajjal, kávékrémporral és kólával öntötte le, és az édesanyja védelmére kelő gyermekét is bántalmazással fenyegette. A nő a nyakán, a könyökén, a combján, valamint a szeme környékén könnyű sérüléseket szenvedett. A férfi sem az őrizet elrendelése, sem a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, a vallomástételt azonban megtagadta. A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását.