Balhé volt Dunaújvárosban, rendőrök védték a biztonságiaktól a Dunai Vasművet

Egy ötvenfős, külső biztonsági őrökből álló csoport akart bejutni péntek este Dunaújvárosba. A településen most hatalmas a rendőri készültség, a Dunai Vasműhöz 50 rendőrt vezényeltek – mondta a Telexnek Pintér Tamás városi polgármester. 

A jobbikos politikus szerint a csoportot visszafordították, de néhány biztonsági őrnek mégis sikerült eljutnia a Dunai Vasmű épületkomplexumáig. Rendőri ellenőrzés miatt most áll a forgalom a Dózsa György út városhatár felőli szakaszán, a vasútállomás és az OMV-benzinkútnál található körforgalom között, és erősítés is úton van Budapestről. Az Index úgy tudja, hogy dunaújvárosi rendőrök az Országos Rendőr-főkapitányságtól kértek segítséget. A Fejér Megyei Rendőrkapitányság nemsokára közleményt ad ki az ügyben.

A városba vezető utakat hermetikusan lezárták.

Szivárgó hírek szerint a gyárban leállították a műszakváltást is, teljes zárlat van, se ki, se be nem lehet közlekedni. A Dunaújváros Online úgy tudja, hogy egy egész rendőrszázadot küldenek a településre erősítésként.

A portálnak egy éjszakai műszakra készülő dolgozó azt mondta, este kilenc óra után rendőr már nem volt jelen a kapunál, a járőrök az Aldi parkolójában gyülekeztek.

Simán beengedtek, motozás nem volt. Akinek nem volt arcképes igazolványa (külsős munkavállalók), attól személyit kértek, de ennyi

– mesélte a dolgozó.

Rákérdeztünk több, korábban elbocsátott szakszervezeti vezetőnél is, hogy kik lehettek a gyülekező biztonsági őrök, de ők sem tudtak róluk információval szolgálni. 

A Dunaferr hónapok óta rohan a vesztébe. 2020 szeptembere óta nincs megválasztott igazgatósága és felügyelőbizottsága, cégvezetője és könyvvizsgálója sincs, ami a cégszerű működés alapja lenne. Februárban hosszú cikkben írtunk erről, szerdán pedig az volt hír, hogy a dolgozók késve, de végül megkapták a márciusi bérük egy részét. Utalás előtt a dolgozók egy csoportja megpróbált feljutni az irodaépület felső emeletére. Azt szerették volna megtudni az egyik vezetőtől, hogy hol van a pénzük.

A Dunaferr felszámoláshoz közeli helyzete mögött a kisebbségi és a többségi tulajdonos közötti küzdelem áll. A tulajdonosi kör kiterjedt, offshore társaság is van közöttük, de a végső orosz tulajdonos minden bizonnyal a Vnyesekonombank, amelyet többnyire a vállalat stratégiai partnereként emlegetnek.

Hamis meghatalmazások, titkos befektetők

Március elején egészen szürreális jelenetek játszódtak le a Dunaferrben. A többségi tulajdonos által kiadott közlemény szerint a Tatjana Taruta (ő is a társaság közgyűlési tagja volt) köreihez tartozó Natalija Basinszkayja és egy Franz Vladimir Habsburg-Lothringen néven bemutatkozó ukrán személy hamis meghatalmazásokkal tett próbát a cég feletti irányítás átvételére. Az orosz ügyészség a hírek szerint eljárást is indított.

Nem sokra rá a Dunaferr bejelentette, hogy megállapodott a várva várt befektetővel, ám annak kilétét nem fedték fel.

A 2020-ban felmondott kollektív szerződés, a csúszó fizetések, a több száz milliós tartozás mellett súlyos probléma, hogy a bevételei felett nem az ISD Dunaferr Zrt. rendelkezik. A Dunaferrnek a bécsi székhelyű Safin Handelsges. m. b. H. acél-nagykereskedő cég szállít alapanyagot, hogy legalább a minimális termelést lehessen biztosítani, cserébe viszont hozzá folynak be a vállalat bevételei, a magyar vállalat tulajdonképpen bérmunkában dolgozik az osztrákoknak.

Áprilisi fejlemény, hogy bejegyezték a Safin Dunaferr Zrt.-t, a tulaj természetesen a Safin Handelges. m. b. H. A Világgazdaság cikke szerint a tervezett székhely azonos a Dunaferrével, és a tevékenységi kör is. A bejegyzési kérelmet azonban a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága elutasította. Még egyszer megpróbálkozhatnak vele.

Kik voltak a támadók? 

A Dunaferr péntek éjfél után sajtóközleményt adott ki a történtekről. Ebben megköszönték a rendőri és állami szerveknek, Dunaújváros vezetésének, hogy „megakadályozták az erőszakot és megvédték a várost, a dolgozókat és a Dunaferrt ettől a Magyarországon példa nélküli, önkényes és agresszív csapat által végrehajtott” támadástól. Azt írták,

információik szerint gyakorlatilag le akarták rohanni és jogalap nélkül akarták elfoglalni a vállalatot azok, akik az elmúlt hónapokban hamis meghatalmazásokkal és a járványhelyzet által előidézett jogi hézagokat kihasználva próbálták átvenni a cég irányítását.

A támadók tervei és a kapukon kívül zajló események ellenére a vállalatnál most is zavartalan a termelés, a szakemberek a megszokott fegyelemmel végzik a munkát a kohóknál és más gyáregységekben is.

„Fizikai agresszióra készült Mikó István és csapata. Mikó a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának, Tatjana Tarutának és köreinek képviseletében jár el, és a Dunaferr információi szerint toborzott zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet. A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták.”

A közlemény szerint a Dunai Vasmű vezetése korábban már nem hivatalos csatornákon keresztül tájékoztatást kapott arról, hogy a kisebbségi tulajdonosi kör Ukrajnában hasonló módszerekre építve foglalt el gyárakat.

„A Dunaferr átvételén dolgozók között van Tatjana Taruta, akinek apja az ukrán sajtóban »üzleti sorozatgyilkosnak« is nevezett Szergej Taruta. Taruta és lánya a hírek szerint több ukrajnai vállalatot is tisztázatlan körülmények között vett át és foglalt el. Az ukrán sajtó »portyázásnak« minősíti az ehhez hasonló eseteket, amelyek során okirat-hamisításokkal, erőszakkal és megfélemlítéssel sikerült különböző gyárakat átvenniük Ukrajnában. Ma nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a módszerek Magyarországon nem működnek, azokat a hatóságok nem tűrik el. Az Európai Unióban nem lehet erővel, erőszakkal, zsoldosokkal elfoglalni egy vállalatot.”

A Dunai Vasmű vezetése, együttműködve a hivatalos szervekkel, jelenleg is tájékozódik a kialakult helyzetről.