Beoltották, aztán elkapta a koronavírust, és belehalt a 64 éves magyar nő

DBZOL20210409013 (1)
2021.04.14. 07:35

A 64 éves, szívbetegséggel küzdő Katalint még március elején oltották be koronavírus ellen. Az asszony a kínai vakcinát kapta, aminek nagyon örült. Ám egy héttel az első oltás után megfertőződött a vírussal. Annyira rosszul lett, hogy lélegeztetőgépre kellett kötni, amit saját maga kért. Katalint háromszor élesztették újra.  

A család szerint az orvosok mindent megtettek az asszony életéért, de végül a kór erősebbnek bizonyult, március 16-án megállt a szíve – írta a Blikk. A lapnak nyilatkozott Katalin egyik lánya is, aki szerint az oltást követő tíz napban nem alakult ki édesanyjánál a védettség. A nő úgy véli, 

ez a vírus nem válogat. A kristálytiszta kommunikáció ezekben az időkben elengedhetetlen. Mind a vakcinákról, mind a védettségről egyenesen kell beszélni, mert emberéletek múlhatnak rajta.

Nem Katalin az egyetlen, aki az oltást követően meghalt. Múlt héten az Index is beszámolt arról, hogy Darabos Béla, a Vas megyei Bozsok független polgármestere egy héttel az oltás után elkapta a koronavírus-fertőzést. Kórházba került, lélegeztetőgépre kellett kapcsolni, a szervezete pedig végül feladta a küzdelmet a kór ellen.

(Borítókép: Védőfelszerelést viselő orvos a fővárosi Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 9-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport