Remény a teraszos vendéglátóhelyeknek

D ATI20200504049
2021.04.14. 20:32
Három és fél millió beoltott esetén már a jövő héten nyithatnak a vendéglátóhelyiségek teraszai Orbán Viktor szerdai bejelentése szerint. A kormány az iskolák újraindításáról is döntést hozott, bár csak fokozatosan haladva áll vissza a rend. Az elmúlt hét nap alatt lakosságarányosan Magyarországon haltak meg a legtöbben koronavírusban. Az Index összefoglalója a legjelentősebb napi koronavírus-hírekről.

Reményt kaptak a terasszal rendelkező vendéglátóegységek Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy ha a jövő héten a 3,5 milliomodik magyar is megkapja az első oltást, akkor nyithatják a szabadtéri részeket, ráadásul a megsegítésük érdekében eltörlik majd a teraszdíjat is. Utóbbi alatt vélhetően az önkormányzatoknak fizetendő közterülethasználati díjat értette, kérdés, hogy az egyébként is forrásszűkében lévő helyhatóságok működését ez hogyan befolyásolja majd.

Bár az operatív törzs napi tájékoztatóján országosan 27 százalékkal csökkenő új fertőzöttszámról beszéltek a 14. héten a 13. héthez képest, azért érdemes szem előtt tartani, hogy szerdára virradóra is kifejezetten magas halálozási adatot közöltek, mivel 285-en haltak meg a járvány miatt egy nap alatt, és azt is, hogy az elmúlt hét nap alatt lakosságarányosan Magyarországon haltak meg a legtöbben koronavírusban. A fertőzöttek átlagéletkora Galgóczy Ágnes szerint 46 év. A legfiatalabb áldozat 27 éves volt szerda reggelre. 

Járványvédelmi szempontból ugyancsak figyelmeztető lehet a brit tapasztalat, ahol hétfőtől tették lehetővé a pubok számára a terasznyitást, de a magukról és a távolságtartásról megfeledkezett mulatozó britekről szóló képsorok nyomán a brit szakértők már újabb járványhullámtól tartanak a The Guardian szerint. Az egyéni védelmi lépések betartása egyébként azok számára is fontos, akik akár már a második oltásukat – ilyenből egyébként  1 290 709-en vannak Magyarországon – is megkapták, mivel idő kell ahhoz, hogy a vírus legyőzéséhez szükséges mennyiségű ellenanyagot termeljen a szervezet. Egy 64 éves szívbeteg nő az első oltása után fertőződött meg, majd halt bele a kórba. 

A kormányfő rövid Facebookos videója egyébként az oltási kampány ellenére még nem teljesen védett, és a megfertőződéstől, vagy a fertőzés terjesztésétől tartó pedagógusokat is csak részben nyugtatta meg, mivel csak az óvodákba és az általános iskolák alsó tagozataira engedik vissza április 19-étől a gyerekeket. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke elfogadhatónak, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke részsikernek tartja döntést. Ugyanakkor még tart a pedagógusok kampányoltása is: szerdán kapnak SMS-t azok a pedagógusok, akik eddig valamilyen ok miatt nem tudtak elmenni az oltásra, őket az oltópontokon Pfizer-vakcinával fogják oltani. 

Az iskolai nyitás kérdése egyébként az aggódó szülőket is megosztotta, sokan inkább az igazolásokkal kapcsolatos aggályok ellenére is inkább otthon tartották volna a kicsiket. A tehetősebb önkormányzatok – mint XI. kerületi, amely 580 PCR-tesztet biztosít az újbudai bölcsődei és óvodai dolgozóknak – persze segíthetik lehűteni a kedélyeket, és megnyugtatni az érintetteket. Vagy a tesztelés csak rávilágít arra, hogy mennyire súlyos a járványhelyzet az adott településen – ahogy azt Pécsvárad tömeges tesztelése során megtapasztalták. A városban minden második ember pozitív lett, köztük olyanok is, akik mindkét oltásukat megkapták már. 

Ugyan a miniszterelnök még múlt pénteki rádióinterjújában is arról beszélt, hogy egyelőre vizsgálják, hogy a 16-18 év közötti fiatalok kaphatnak-e védőoltást, Szabó László, a Heim Pál Gyermekkórház osztályvezető főorvosa az M1-nek adott szerdai interjújában tett egy megjegyzést arról, hogy az egészségügyi intézményben már elkezdték oltani az ebbe a korosztályba tartozó, cisztás fibrózissal küzdő krónikus beteg fiatalokat. A Koronavírus Tájékoztatási Központ megerősítette a hvg.hu érdeklődésére, hogy Pfizer vakcinával próbálják védetté tenni ezeket a fiatalokat. 

Az oltási kampány aktualitásai mellett egyébként kiderült az is, hogy havi 90 millió forintba kerül a tízezernyi felvásárolt lélegeztetőgép tárolása, és bár csak 2020. szeptembere óta kell fizetnie ezért az államnak, ezért már így is borsos a számla. 

Kiderült az is, hogy három hónappal, július 16-ig meghosszabbították a Honvédkórház Covid-osztályán késelő férfi letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék bejelentése szerint a férfi továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.

Az iskolákon kívül a templomok is nyitnak. Aki pedig már a nyaralást tervezné örülhet, mert bár még nem tudni, mikor és mire jó Magyarországon a védettségi igazolvány, de legalább már tisztul a kép, hogy ki, mikor, miért és mennyiért juthat hozzá. Az már kevéssé jó hír számukra, hogy egyelőre nincs meg a jogszabályi feltétele annak, hogy  a határon lévő rendőr vegye figyelembe a védettségi igazolást, mivel karanténkötelezettség alól csak negatív eredményű PCR-teszttel lehet mentesülni. De azért az vélhetően sokakat feldob majd, hogy Görögország már jövő héttől karantén nélkül fogadná a második oltással vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel rendelkezőket. 

(Borítókép: Felszolgáló fertőtlenítővel tisztítja egy étterem teraszán az egyik asztalt Nyíregyházán 2020. május 4-én Fotó: Balázs Attila / MTI)